Mindennapi szmötyi

Több családtagom életét mentették meg kitűnő szakorvosok. A magyar egészségügyben világszínvonalú orvosok tevékenykednek. Miért problémás mégis a teljesítmény sokszor?

Hetek óta próbálom telefonon elérni a háziorvosomat néhány egyszerű kérdéssel: rajta vagyok-e az oltási listán, mégis mi a helyzet az oltásokkal a körzetben, de akár csak több év elteltével szeretném, ha megnézne, beutalna néhány vizsgálatra. Nem veszi fel a telefont, nem hív vissza. Ezzel szemben más háziorvosok azonnal felveszik a telefont, olyan gyorsan és hatékonyan oltanak, hogy lassan már az egészséges középkorúakon a sor. Más háziorvosok már az összes rokonukat beoltották. Egyszóval: rendkívül egyenetlen a teljesítmény. Mindezért a teljesítményért a magyar állam nagyjából havonta kettőmillió forintot fizet ki – teljesítménytől függetlenül, szinte alanyi jogon. Gondoljunk bele: bankigazgatói fizetés. Márpedig egy bankban kőkeményen megnézik, mit termel ki egy vezető a havi fizetéséért, és ha nem nyújt megfelelő teljesítményt, repül. Hallottunk már valaha elbocsátott háziorvosokról? Nem igazán.

A problémát így foglalnám össze:

1. A háziorvosi szolgáltatás kiválóan meg van fizetve, azonban a teljesítmény nincs megfelelően mérve. Az állam önti a pénzt a praxisokba. De minden valamirevaló munkakörben a fizetésért célkitűzések és rendszeres számonkérés jár. Ki és hogyan méri a háziorvosokat? Szerintem senki sehogy. Javaslat: egységes, számokkal mérhető mutatószámok kidolgozása és betartatása. Olyan mutatószámok, amelyeket a laikusok is könnyen megérthetnek.
2. A rossz háziorvosi teljesítmény nincsen büntetve. Ki hallott már kirúgott háziorvosokról? Én ugyan nem. Ki hallott már kirúgott vezetőkről? Én ugyan sokat. A probléma oka, hogy legyenek bár a (házi)orvosok bármilyen jó szakorvosok, gyakran kevésbé jó szervezők. Azért, mert naponta be kell oltani 10-20-50 embert, összeomlik az ellátás? A probléma a következő pontban rejlik:
3. A (házi)orvos szűk kapacitás. Magyarországon igen kevés helyen van orvosképzés. Orvosból sosincs elég. Nehéz megítélni, ki milyen orvos, igazából mérhetetlen a teljesítménye, rengeteg szubjektív és kevesek által érthető szempont alapján kerül minősítésre. Javaslat: rengeteg feladatot le kellene delegálni adminisztratív dolgozókra, bevezetni szakápolói, félorvosi állásokat. Gyakran a mesterséges intelligencia jobb értékelést ad egy leletről, mint egy orvos. Egy oltást, vérvételt (akár orvosi felügyelet mellett, akár 5 nővérre egy orvos, központosítva), receptfelírást, egyszóval rengeteg, sok időt igénybe vevő feladatot elvégezhetne nem orvos is. Valóban kell ennyi háziorvosi praxis? Mindegyik háziorvosi praxisba kell orvos? A legtöbb esetben a háziorvosi szolgáltatás minőségét a nővér határozza meg. Ő telefonálgat, ő adminisztrál, írja meg az igazolásokat, recepteket.
4. Beteg életút menedzselése. Mi lenne a háziorvos feladata? Triázsolás? Gyógyszerfelírás? Megszűrni és lokálisan kezelni az alacsonyabb szintű betegeket, hogy kórházba csak a valóban súlyos esetek kerüljenek? Miből áll egy háziorvosi vizsgálat? Fáj a fejem, hőemelkedésem van, megnézzük a lázat, vérnyomást, felírunk egy tablettát, nézzen vissza egy hét múlva? Magas a cukra? Menjen vérvételre. Kell ehhez orvos? A covid helyzet alatt több háziorvos nem is fogadott betegeket, hanem fellőtte a szokásos gyógyszereket a felhőbe és kész. Súlyos baja van? Menjen ügyeletre…
5. Két (több)szintű egészségügyi szolgáltatások. Egy sokak számára tabu. Kornai közgazdász tanait leegyszerűsítve ami ingyenes, azt pazarolják, tehát hiány keletkezik. Ezért volt a jelképes vizitdíj. De szintén filozófiai viták tárgya, hogy ne minden ellátás legyen ingyenes. Márpedig a betegek nem egyformák. Nem egyformák abban a tekintetben, hogy mennyire egészségesek, mennyit költ rájuk az egészségügy, hányszor vesznek igénybe szolgáltatást, mennyi pénzt tesznek a közösbe. Lehetne akár pontozni a betegeket, bizonyos szolgáltatások igénybevételéhez el kell érni bizonyos jogosultsági pontszámot, vagy mondjuk az egyes szolgáltatásoknak pontértéke van (háziorvos, vérvétel etc.) és ha bizonyos pontértéket „elköltesz”, utána fizetned kell (pl. ha nem vagy krónikus beteg és ötször mész egy évben háziorvoshoz hatodszorra fizetned kelljen) – javaslat egyszóval a jogosultsági és szolgáltatási szinteket átgondolni.

Összefoglalva: a háziorvosi szolgáltatás célja nem jól definiált, a (házi)orvosi teljesítmény nehezen mérhető, a szolgáltatás nem hatékony, a rosszul teljesítők nincsenek büntetve. Javaslat: a háziorvosi ellátás misszióját, vízóját meghatározni, orvosi teljesítményt mérni és jutalmazni/büntetni, az ellátásokat többszintűvé tenni, amit lehet delegálni, központosítani és a kor követelményeinek megfelelően digitalizálni, mesterséges intelligenciával megtámogatva.

De addig is legalább vegyék fel a telefont.

A hétvégi önkormányzati választások után hosszasan vitatkoztunk baráti körben egyes leköszönő és újraválasztott polgármester teljesítményéről és ekkor jöttem rá, hogy valójában teljesen szubjektív érveket használunk a vitában.

Nemrégiben olvastam a világbank egyik igazgatójának kifejezetten érdekes könyvét (https://pallasathenekiado.hu/konyvesbolt/gazdasagi-fejlodes/), amiben az intézményre jellemző szokásos optimizmussal ecseteli, hogy a világ egyre jobb lesz: többek között a technológia elterjedésének köszönhetően egyre több ember tud egyre rövidebb idő alatt közvetlen visszajelzést adni a politikusok teljesítményére vonatkozóan (pl. facebook bejegyzés), a tüntetések szerevezése egyre egyszerűbb és a politikusok teljesítménye is könnyen mérhetővé válik – ugye milyen gyors visszacsatolás történt a Borkai ügy kapcsán?

Simán megérne egy mélyebb elemzést ilyen mérőszámok kialakítása (talán van is ilyen), de gyorsan magam is kitaláltam olyan mérőszámokat, amelyekkel könnyebben lehetne mérhető egyes polgármesterek teljesítménye, írok néhány példát. Ezt akár ciklus elején és végén is meg lehetne nézni, egységesíteni is lehetne stb.

1. Költségvetés, gazdaság

• költségvetés hiánya/költségvetés
• saját adók aránya költségvetésen belül
• munkanélküliségi ráta
• iparűzési adó mértéke
• önkormányzat saját kiadásainak mértéke a költségvetésen belül

2. Oktatás

• körzeti oktatási intézmények országos rangsora
• ezer diákra jutó óvodai/iskola helyek száma
• ezer diákra jutó pedagógusok száma

3. Közbiztonság

• ezer főre jutó bűnesetek száma

4. Egészségügy

• átlagos várakozási idő szakrendelőben
• ezer lakosra jutó szakorvosok/ háziorvosok száma

5. Adminisztráció

• hivatali várakozási idő (pl. jogosítvány)

6. Infrastruktúra

• ezer lakosra jutó játszótér négyzetméter
• ezer lakosra jutó kerékpár út hossz
• ezer lakosra jutó aszfaltozott utak hossza

Szerintetek?

Az alábbi bejegyzés teljesen a fantázia szüleménye, minden hasonlóság bármilyen valós eseménnyel, személlyel kizárólag a véletlen műve. Feltételezzük, hogy tehetséges, törekvő fiatal hölgy vagyok, aki szeretne pénzt szerezni. Mondjuk, hogy vannak jó kapcsolataim is. Hogyan tudnék igazán sok pénzt keresni kreatív módon? Mondjuk bevásárolok olcsón egy tőzsdei cégbe, amelyik csődközelben, vagy rossz állapotban van.

Lássuk az előnyöket:

• tőkeáttét: viszonylag kevés pénzből komolyabb tulajdoni hányadot szerzek, amivel utána az egész céget mozgatom. Ha elég elaprózódott a tulajdonosi szerkezet, akkor a többiek úgyse szólnak bele az irányításomba. Esetleg beszervezek pár barátot, együtt aztán tényleg viszünk mindent.
• közbeszerzés: van most már egy nyitott részvénytársaságom, ami a legprudensebb dolog a világon. Ennél nyíltabb dolgot el sem lehet képzelni. Na, egy ilyen tőzsdén jegyzett társaság már kaphat szép közbeszerzést. Bocsánat, én egy független cég vagyok, nem vagyok senkinek a senkije, nincs itt semmi látnivaló.
• árfolyam és cégérték: van most már nekem egy tőzsdei cégem, a közbeszerzések elkezdtek csordogálni, de ugye pénzt is kellene keresni. Szólok mondjuk a haveromnak, hogy Józsi, kezdjünk már el egymással kereskedni, adjunk és vegyünk egymástól részvényeket egyre magasabb áron. Adok neked száz részvényt tíz százalékkal magasabb áron, aztán visszaveszem tőled. Így nullán vagyunk, de a cégem tíz százalékkal értékesebbnek tűnik. Meg aztán hátha ráharap valamelyik balek, vagy egy algoritmus, és elkezdi venni. Majd akkor belengetünk valami hírt is és máris igazolt lesz a várakozás. Aztán magasabb áron eladunk balekoknak, így nyertünk sokat és mondjuk mégse nyerjük meg a közbeszerzést, visszaesik az árfolyam. Ekkor vehetünk újra és mégis megnyerjük azt a közbeszerzést. A lényeg, hogy feldumálhatom a cégértéket. Egy nagy értékű cégre már könnyen kapok hitelt stb.
• jutalom: Józsit a barátommá akarom tenni, szólok neki, hogy bejelentés lesz, vegyél részvényt, senki se fogja megtudni, hogy én szóltam, de majd add el időben. Józsi ezért nagyon hálás lesz. Hát nem intelligensebb, mint egy Nokiás boríték?
• készpénz: hiába van egy jó céged, szép árbevétellel és szép nyereséggel, sokan belefutnak abba, hogy nem tudnak időben kiszállni belőle, nincs egy értelmes örökös, nincs megfelelő vevő… egy tőzsdei részvénytársaság likvid, bármikor csökkentheted és növelheted a tulajdoni hányadod, gond nélkül tovább léphetsz…

A tőzsde honlapján jópofa összefoglaló adatok vannak a cégekről. Nézzünk például a Masterplastot: https://bet.hu/oldalak/ceg_adatlap/$issuer/3386

• kapitalizáció (a cég értéke): 10,5 milliárd forint
• P/BV (a cég egyik értékeltségi mutatója, ha magas a szám, akkor drága, ha alacsony, akkor olcsó): 1,0662
• árbevétel (https://bet.hu/oldalak/ceg_adatlap/$issuer/3386 ): közel 30 milliárd
• adózott eredmény: közel egy milliárd forint. Jellemzően az adózott eredmény 6-8-szorosa szokott lenni a cégérték, kivéve persze például, ha nagy növekedés előtt álló cégről beszélünk

Összességében a Masterplast egy korrekt (árazású) vállalatnak tűnik.

Alkibadész bácsi már régen megmondta!

https://alkibiadesz.blog.hu/2017/11/17/atgondolni_a_lakastakarek-penztarak_finanszirozasat

és

https://alkibiadesz.blog.hu/2012/04/11/lakastakarek_penztarak_ltp_allamositasarol

Teljesen egyetértek a javaslattal. Iszonyat pénzbe került az államnak, a nevető osztrák sógorok megint degeszre keresték magukat a nagyokos kurucokon. De remélhetőleg lesz rá megfelelő állami konstrukció. Egyrészt üdvözlendő cél a lakáspiac belassítása (ÁFA visszaemelés, fix kamat felé terelés), de remélhetőleg a másik láb is megmarad, vagyis az embereknek elérhető legyen a lakáscél.

Kicsit lehetett volna finomabban kezelni az ügyet (támogatás mértéke, kizárólagos lakáscélú támogatás stb.), de hát nem mindenki szereti a szikét: https://www.youtube.com/watch?v=UjtZgfRY5dc .

Kéremszépen, Alkibiadész előre megmondja: jönni fog az állami (bér)lakás építés. Felkészül Garancsi. És önmagában ez sem gond, ha kellő tőkével, kellő minőségben és árazáson össze tudják hozni. Nem hülyeség.

Számos útibeszámolót láttam mostanában New Yorkról, de egyiket sem találtam praktikusnak, ezért néhány gyakorlati tanácsot szeretnék adni a New York iránt érdeklődőknek. A feleségemmel december 3-a és 11-e között voltunk ott, az egy hét tokkal-vonóval 850 ezer forint volt. New York drága hely.

1. Előkészületek

• Először is kell az új chipkártyás (piros) útlevél. A feleségemnek nem volt, normál menetrenddel egy hét alatt elkészült. Az útlevél ára 5 évre 7 500 forint.
• Útikönyv: kettőt vettem, használtan, bár egyiket sem olvastam el rendesen. A Marco Polo kiadvány előnye, hogy praktikusan összefoglalja a nevezetes látnivalókat, és vannak benne sétaútvonalak, egyébként eléggé jellegtelen kiadvány: https://bookline.hu/product/home.action?_v=Doris_Chevron_New_York_Marco_Polo_&id=400106&type=20 . A jófogáson vettem használtan egyezer forintért. Sokkal jobb útikönyv az Útitársé: https://bookline.hu/product/home.action?_v=Eleanor_Berman_New_York_Utitars_&id=2104174211&type=10 . Sok érdekes leírás az egyes épületekről. Használtan olyan kétezer forint. Felesleges újabb útikönyvet venni, a World Trade Centeren kívül más látnivaló nem nagyon módosult.
• vízum: úgynevezett ESTA dokumentum kitöltése szükséges: https://esta.cbp.dhs.gov/esta/ . Itt kicsit izgultam, mert meg kellett adni USA címet – márpedig addig nem foglalok szállást, ameddig nem tudom, lesz-e vízumom. Ezért én előzetesen foglaltam szállást, beírtam a címet, amit utólag lehet változtatni. A vízumot nagyon gyorsan megkaptam, fizetés után meg is volt, ára két főre a bankom árfolyam amellett 7 666 forint volt (14 USD per fő).
• repülőjegy: az utazómajom oldalán szerepelt, hogy decemberben olcsóbb a jegy, ezért az ő oldaluk alapján indultam el. Kicsit bizalmatlan voltam az általam nem ismert felületen, ezért végül az ajánlott légitársaság oldalán vettem meg a jegyet közvetlenül (TAP Airlines). Nem volt egyértelmű a csomag policy, én meg kapkodtam, így sikerült feleslegesen három feladott poggyászra jogosultságot szert tennem (amit végül nem használtam) mindösszesen 320 ezer forintért (40 ezer forintot kidobtam az ablakon). Általam kedvelt, megbízható oldal az expedia.com is, de megnéztem több oldalt, nagyságrendi különbség nem volt. Ezért a megbízhatóság mellett döntöttem.
• szállás: az expedia.com mellett a booking.com oldalt néztem, illetve az airbnb-t. Magam is meglepődtem, hogy a szállások milyen horror áron vannak, különösen Manhattanben. Ráadásul nekünk sikerült az utolsó pillanatban dönteni. A feleségem teljes ingatlant szeretett volna, így végül a booking.com oldalon néztünk szállást, térképes segítség alapján Brooklynban találtunk metróvonalhoz közeli szállást (Times Square tömegközlekedéssel 40 perc) – 6 éjszakára reggelivel 189 ezer forintért. A szállás egy kínaiak által üzemeltetett hotelben volt, olyan 20 négyzetméterre saccolnám, középen egy hatalmas ággyal, és egy kis fürdőszobával. Első éjszakára (mivel későn érkeztünk) a repülőtér közelében foglaltunk szállást, ingyenes repülőtéri transzferrel és reggelivel egy hasonlóan egyszerű helyen 38 ezer forintért.
• biztosítás: felületesen ismerve az USA egészségügyi szolgáltatásait, nem mertem utasbiztosítás nélkül elindulni. Szerencsére az Axa éppen akciózott, féláron volt 11 ezer forint a biztosítás.

2. Utazás

• A TAP portugál légitársasággal utaztunk, Lisszabonon keresztüli átszállással. Hajnalban indultunk, egy félhivatalos sofőr vitt ki a reptérre 5 ezer forintért. A becsekkolás gyorsan és simán ment.
• Odafelé 8 órás holtidő volt Lisszabonban, ami alatt kiszaladtunk a városba. A metró közvetlenül kimegy a reptérre, így a bejutás könnyű volt. A metrójegyhez kell venni fél euroért egy kártyát, amire kell tölteni az egyenleget. Egy jegy 1,45 EUR, a napijegy 6,15 EUR, a belváros nagyjából 40 perc. 8 óra alatt (mínusz a becsekkolásra szánt idő) nem is olyan sok, lehet lötyögni a romos belvárosban, felmenni a Szent György várba, vagy elmenni a Jeromos kolostorhoz és a Belém kapuhoz, vagy bátrabbak kiroboghatnak Sintrába, de ez utóbbit már nem mertük vállalni. Maradt a belváros (én korábban már négyszer jártam Lisszabonban, így csak az időt akartuk kellemesen elütni).
• A repülőút kellemes volt, bár 7 órát kibírni egy ültőben nem túl kellemes, különösen középre szorítva oldalról egy-egy átfolyó nehéz szagú ember közé. Becsekkolásnál ezt a helyet dobta a gép, minden más ülőhelyért extra pénzt kértek.
• leszállás után rögtön jött a bevándorlási hivatal. Ettől kicsit féltem, de teljesen operatív volt a folyamat, de így is mintegy 2 órán át álltunk sorba. A hivatalnok semmit se kérdezett, csak digitálisan ujjlenyomatot vettek tőlünk, majd benyomta a vízumot az útlevélbe.
• A JFK-re érkeztünk, itt több terminál van, igen könnyen megtaláltuk a terminálok között közlekedő reptéri magasvasutat, majd az ingyenes transzferbuszt a szálláshoz.
• Másnap reggel megvettük a reptéren a heti tömegközlekedési bérletet, ami 32 dollár volt fejenként, plusz 5 dollár a reptéri vonat. A személyzettől kértünk metrótérképet, ami végig nagyon hasznosnak bizonyult.

3. Benyomások

• Az egyik első benyomásom a new yorkiak kedvessége volt. Bárkit megszólítottam, kedves és előzékeny volt.
• Szagok: a városnak erős szaga van. Ez hol édeskés, hol olajos, hol gőzös.
• Étel: ehetetlen, túl édes.
• Az összes lényeges látnivalóval végeztünk péntekig. Öt, vagy hat nap elegendő lett volna. Szombaton el akartunk menni Philadelphiába, de addigra leesett az első hó, és mi is kidöglöttünk, így Coney Island maradt, ami a rendkívül alacsony látótávolság miatt nem volt túl élvezetes.
• Vásárlás: alig hoztunk haza valamit. A leárazások mellett egyedül a Tommy Hilfiger márka volt jó ár-érték arányú. A városban nincsenek outletek, különösen nem high-end márkáknak. Az európai márkák pedig drágábbak odakinn. Egy Hilfiger pulcsi leárazva 50 dollár volt, egy Lacoste 57 dollár.
• A helyiek rosszul öltözöttek.
• Jellemzően világkonyhát ettünk, két főre egy-egy fogás 30 USD körül jött ki. Egy McDonald’s „kiegészített” menü (2 sajtburger, 2 sültkrumpli, 1 nagy üdítő) 10 dollár.
• Az éghajlat meglepően hasonló volt a magyarhoz, pedig New York jóval délebbre van.
• Minden italt jéggel tele, vagy hűtőben tárolva adnak a jéghidegben is.
• Építészetileg nagyon izgalmas a város. Akik a felhőkarcolókat építették, rengeteg pénzt toltak bele.

4. Látnivalók (és persze rengeteg séta) – sajnos a profi (de régi) kétkilós gépemet sikerült memóriakártya nélkül elvinnem, így azt nem használtam (CF kártya nagyon drágán volt csak). A mobilommal készült képek meglepően rossz minőségűek.

• Lisszabon meglepően lepukkant. Sajnos mi a belvárost választottuk Sintra, vagy a Belém torony és környéke helyett.
• Wall Street és Federal Hall: sajnos a tőzsdére nem lehet mezei halandóként bejutni, de a környező épületek szépek. Egyedül a Federal Hallba lehetett bemenni, egykor itt iktatták be George Washingtont (a korabeli épület ma már nem áll). A Wall street bikája kicsivel arrébb áll, a Broadwayen. Állandó sor áll előtte.
• Grand Central station: New York reprezentatív pályaudvara.
• Bryant Park a Public Library mellett és a Rockefeller Center: cuki városi korcsolyapályák. Utóbbihoz 44 dollár a belépő.
• Radio City Music Hall: legendás koncerthelyszín.
• Times Square: feleségemnek ez volt az első nagy élménye.
• Liberty island és Ellis island: előbbi a Szabadság szobor miatt, utóbbi a Bevándorlási hivatal miatt híres. A két nevezetességhez a belépő 18,5 dollár. Aki ingyen szeretné megtekinteni kicsit messzebbről, annak a Staten Islandra menő kompot ajánljuk. A jegyünk nem volt érvényes a szoborba való feljutásra, csak a talapzat tetejéig tudtunk felmenni. A szigetekre menő kompról csodás kilátás nyílik Manhattanre. Bár a műemlékekről nem akartam írni, de kikívánkozik belőlem, hogy a Szabadság szobor 93 méter magas, Észak-Amerika legnagyobb rézszobra. A rezet nem kiöntötték, hanem lemezekből kalapálták össze. A Staten islandon keresztül több, mint tízmillió ember érkezett az USA-ba. Volt egy fotó egy magyar néniről is.
• One World trade center és emlékmű: elég monumentális emlékmű és egy építészetileg izgalmas bevásárlóközpont.
• City Hall: régi városháza.
• Brooklyn híd: hatalmas acélkábeles híd.
• Washington Square Park: egy nagyon kellemes egyetemi negyedben van.
• Macy’s: állítólag a világ legnagyobb áruháza. Nem voltam elájulva tőle. Ha divat, akkor Milánó.
• Lincoln Center: többek között a Metropolitan Opera található itt.
• Empire State Building: az örök kedvenc. Másfél év alatt építették. Igen combos a belépő: a 86-ik szintig 36 dollár, a 102-ik szintre 56 dollár. Mi a drágább jegyet vettük meg, de teljesen felesleges volt, feljebbről sincs jobb kilátás.
• Flatiron building: a 22 emeletes „vasalóház” a Broadway és a 5th Avenue sarkán, egykor a világ legmagasabb épülete.
• Szent Patrick székesegyház: Hatalmas katedrális a Rockefeller Centernél.
• Central Park: a korcsolyapálya egész megfizethető volt, emlékeim szerint 12 dollár, bérlés 9 dollár.
• Metropolitan Opera: jegyek 25 dollártól. Van aznapi „rush sales” 12 órától a weben, amikor drágább helyekre szóló jegyeket lehet 25 dollárért megvenni, ezeket gyorsan elkapkodják. Chagall kép a csarnokban.
• Dakota ház: ahol a Rosemary gyermeke film játszódik, ahol lelőtték John Lennont.
• Metropolitan Museum: 25 dollár a belépő, de „pay as you wish” alapon mi 3 dollárt fizettünk.
• Little Italy és Chinatown: Canal street két oldala, elég lepukkant, bangladesi és egyéb gagyiárusokkal, de legalább jó árak.
• New York County Courthouse: a 12 dühös ember filmváltozata játszódik itt.
• East village: szutyok „művésznegyed”. Kihagyható.
• Guggenheim Museum: Frank Lloyd Wright izgalmas épülete. Az állandó kiállítás minimális, valami retek kortárs kínai trutyit nézhettünk meg 25 dollárért. Be ne menjen senki. Fotózni az előcsarnokból is lehet.
• Modern Museum of Arts: péntek délután ingyenes a belépő, amúgy 25 dollár. Min ingyen voltunk. Elég jó anyag, itt található Picasso korszakos alkotása, az avignoni kisasszonyok. Moholy-Nagy Lászlónak saját terme van.
• Coney Island: legendás, álomszerű hely, mint a bécsi Prater. Télen, hóban, olyan volt, mintha atomtámadás után lettünk volna. Itt található a New York Aquarium is, ahol 20 dollárért (két fő) alig láttunk valamit, a látogatóhelyek fele le volt zárva. Nem ajánlott.
• Greenwich village: egy nagyon hangulatos városrész. Elmentünk Carrie Bradshaw apartmanjának lépcsőjéhez is. Innen indul a High Line sétaútvonal is, egy egykori magasvasút helyén, de sajnos hótakarítási munkák miatt le volt zárva.

Fényképek itt:

https://photos.app.goo.gl/zKuoXlTFHYzW2i202

A bécsi állatkert egyik különlegessége az Óriáspandák. A világon mindössze 25 állatkertben találhatóak meg ezek az állatok, Európában többek között Ausztriában, Skóciában és Belgiumban. Mindegyikük a kínai állam tulajdonát képezi, 10 évre adják kölcsön őket, mintegy évi 1 millió dollárért, az esetlegesen születendő bocsokra is a kínai állam tart igényt (https://en.wikipedia.org/wiki/Giant_pandas_around_the_world ). Mindenhol szenzációnak számít a jelenlétük, jogosan merülhet fel bennünk a kérdés, hogy ha már keleti nyitás, meg kínai propaganda, meg panda diplomácia, akkor nálunk miért nincsenek? És vajon mekkora látogatószám emelkedést jelentene, ha nálunk is lennének? Azon állatkertek, ahol van Óriáspanda, a belga Pairi Daiza Állatkertnek mintegy évi 1.7 millió látogatója van, a berlini Állatkertnek mintegy 3,3 millió, az edinnburgh-inak 600 ezer.

A Budapesti Állatkertnek mintegy évi 1 millió látogatója van (https://hu.wikipedia.org/wiki/F%C5%91v%C3%A1rosi_%C3%81llat-_%C3%A9s_N%C3%B6v%C3%A9nykert), a bécsi schönbrunninak nagyjából kétszer ennyi (https://hu.wikipedia.org/wiki/Sch%C3%B6nbrunni_%C3%81llatkert). Előbbi területe közel 17 hektár, több, mint 10 ezer egyeddel, utóbbi területe 17 hektár, és mintegy 4600 egyed található benne. Ezen statisztikák alapján a hazai nagyobbnak, és egyedekben gazdagabbnak tűnik.

Azt nem mondhatjuk, hogy feltétlenül a pénz lenne az akadály. A Budapesti Állatkert mintegy 25 milliárd forintnyi támogatással megturbózott fejlesztésből tervezi létrehozni a Pannon Park és Meseparkot (http://www.zoobudapest.com/rolunk/fejlesztesek/pannon-park-es-mesepark ), egyes források alapján akár 500 ezer extra látogatót várnak ettől a fejlesztéstől (http://epiteszforum.hu/biodom-es-magyar-diznilend-grandiozus-csaladi-elmenypark-lesz-a-kibovult-allatkertbol). 25 milliárdért 500 ezer extra látogató.

Jóval olcsóbb lenne a pandák bérlése, ha kisebb látogatószám emelkedéssel is járna. Ha már úgyis olyan erős a keleti vonal a diplomáciánkban, szerintem jó ötlet lenne előrukkolni egy saját budapesti pandával, esetleg pandapárral. A 2800 forintos felnőtt jegyárakkal számolva (és az egyéb, bizonyára jelentős költségekkel most nagyvonalúan elhagyva) mintegy 100 ezer extra látogató esetén lenne nullszaldós a projekt, nem beszélve a dolog PR értékéről, az összeget tekintve talán szponzort is lehetne találni hozzá.

Még jó öt éve jelentkeztünk egy azóta is vállalható bejegyzéssel a lakástakarék-pénztárakkal kapcsolatban: http://alkibiadesz.blog.hu/2012/04/11/lakastakarek_penztarak_ltp_allamositasarol#more4381787 .

A lakástakarék-pénztárak (lényegében csak a Fundamenta) azóta is virágoznak, hitelkihelyezésük is dinamikusan nő immár: http://www.portfolio.hu/finanszirozas/bankok/foldindulasszeru-valtozasok-a-lakas-takarekpenztaraknal.255493.html .

Csak a Fundamenta, a piac legnagyobb szereplője  „2016. év végén már 683 ezer darab betétszerződést kezelt, 2 362 milliárd forint szerződéses összeg értékben. Az ügyfelek betétszámláján a kamatokkal és állami támogatással együtt 407 milliárd forint gyűlt össze a múlt év végéig. A kiutalt szerződések szerződéses összege 2016-ban 176 milliárd forintot tett ki.” (https://www.fundamenta.hu/web/guest/eredmenyek)

1. Állami támogatások. Ha nagyvonalúan 30% állami támogatással számolunk, akkor ez a 407 milliárd forint nagyságrendileg 300 milliárd forintnyi ügyfélvagyont jelent. A portfolio cikk szerint az OTP-nél további 263 milliárd forint betétállomány van. Az állam tehát évi 150+ milliárd forinttal támogatja magáncégeken keresztül a lakáscélú takarékoskodókat. Szép összeg. Nyilván vannak olyan céljai az államnak, amelyeknél a közösség hosszú távú érdekeiért cserébe költségeket vállal. A kérdés, hogy ez a 150 milliárd forint mekkora hatással volt a lakáspiaci és hitelezési folyamatok alakulására. Majd az okos emberek kiszámolják, de azért érdekelne egy ilyen számítás. Excelben, képletekkel.
2. Betéti kamat. A Fundamenta oldala szerint (https://www.fundamenta.hu/megtakaritasok) „az állami támogatás nélkül számított EBKM érték: -0,78%.” Szép hozam. Ha a 400 milliárdot megfelelő állampapírokba teszi, egy százalék marzsonként 4 milliárd forint keres évente. Nyilván van működési költség, meg ügyfélszerzési költség, valamiből fenn kell tartani a boltot.
3. Szerződéskötési díj. Ha LTP terméket vásárol az ember, a teljes szerződéses összegre vetített díjat kell kifizetnie - aminek része a hitel is. Ezt akkor is ki kell fizetni, ha nem vesz fel ténylegesen hitelt (https://www.fundamenta.hu/megtakaritasok). „A konkrét példa esetén 3,9-es számlát nyitva (10 év megtakarítás) a teljes szerződéses összeg 8 000 000 Ft, ebből a lakáskölcsön teljes összege 4 718 373 Ft; A lakáskölcsön-kamat mértéke évi fix 3,9%; THM: 5,43%; 87 hónapos futamidőre”, valamint lejjebb: „Új lakásszámla megkötésének feltétele a szerződéses összeg 1%-ának a befizetése.” Vagyis hiába kötöm kifejezetten megtakarítási célból a terméket, akkor is ki kell fizetnem 47 ezer forintot egy olyan termékre, amelyről már a szerződéskötéskor tudom, hogy nem akarom igénybe venni. A hitel lábat akár le is lehetne választani.
4. A fenti példában 5,43% a THM. Ugyanerre a konstrukcióra a piacon 3 százalék alatt vannak a THM-ek: https://www.bankracio.hu/hitelkalkulator/lakashitel/1-lakasvasarlasi-hitel-hasznalt-lakasra. Vagyis se a betéti kamat, se a hitelkamat nem versenyképes önmagában. A fix kamatnak persze előnyei is vannak egy emelkedő kamatciklus alatt.

Jelenleg az MNB alapkamat 0,9 százalék, bár várhatóan emelkedni fog. Évi 150+ milliárd forinttal támogatja az állam az LTP-ken keresztül a lakáspiacot. Érdemes lenne átgondolni ekkora összeg elköltése mellett, hogy megfelelő hatékonysággal dolgozik-e:

• magáncégek vs. állam (államkötvényeket is milyen jól értékesíti az állam)
• közel 670 milliárd forint betéti állomány kezelése
• jelenlegi kamatkörnyezetben a 30% támogatás nem túlzás-e, kisebb kamat hogyan hatna a fogyasztókra (lehet, hogy 20% esetén is alig kevesebben kötnének terméket)
• mekkora addicionális hatása van a hitelkihelyezésekre, előtörlesztésekre, megtakarításokra, lakásvásárlásokra a termékeknek
• díjazás, árukapcsolás, termékfejlesztés

Már az első mondatban szögezzük le, hogy szerzőnknek annyi rálátása van a gazdasági-politikai döntésekre és folyamatokra, mint egy egyszeri Blikk olvasónak az Isteni színjáték szimbólumrendszerére. Semennyi. Szóval ilyen komolysággal érdemes továbbolvasni ezt a kis irományt. Akinek meg nincs humora, az nézegessen Adam Sandler filmeket.

Vissza a témához: ahogyan Dantéban a száműzetés (meg a hallucinogén anyagok), bennem is egy személyes negatív élmény vezetett a megismeréshez. Ez pedig esetemben az olaj és DAX (német tőzsdeindex) long pozícióin (áremelkedésben bíztam) realizált totális (bár várható) bukásom. A német tőzsdeindex emelkedésében technikai okok miatt bíztam (korábban az amerikai pénzpumpa miatt sem reagált igazán az ukrán-orosz válságra), az olajár emelkedésben pedig pontosan a válság lehetséges eszkalálódása miatt bíztam. Erre a német index pár hét alatt 10%-ot esett, az olajár pedig 5%-ot.

És itt eszembe jutott a spekulásnok Atyaúristenének, Soros Gyuri bácsinak (kinek mi vallása, nekem Gyuri bácsi – remélem megszán ismét az elbukott forgótőkémmel...) már jóval korábban tett kijelentése, miszerint az olaj árának lenyomásával lehetne Putyinra kemény csapást mérni (http://www.portfolio.hu/gazdasag/soros_gyorgy_elarulta_hogy_lehet_megfekezni_putyint.197112.html). Ez volt az egyik jel.

A másik jel, hogy belenéztem valamelyik országos csatorna hírműsorába, miszerint orosz túristák tízezrei rekedtek külföldön utazási irodák csődje miatt, amit többek között az orosz rubel leértékelődése miatt szenvedtek el. Valóban, az orosz rubel az elmúlt időszakban jelentős leértékelődésen van túl. Márpedig az importért euroval és dollárral kell fizetni (valaki bemutathatná az orosz gazdaság export-import szerkezetét).

A harmadik jel az volt, hogy az eszközárak szárnyalását jelentős részben segítette a laza amerikai monetáris politika, az alacsony kamatláb és a pénznyomtatás. Ezek lassításáról már korábban is volt szó, de mindezidáig nem volt túl sűrgős. Aztán hirtelen egyre közelebb hozták a QE kivezetését és a kamatemelést. Ennek egyik következménye, hogy a pénz visszaáramlik az Egyesült Államokba, lenyomva a peremvidék eszközeinek árfolyamát: értsd egyre erősebb lesz a dollár, egyre olcsóbb az olaj. Nem is kell nagyon odatenni magukat, egyszerűen csak előbbre hozzák az amúgy is betervezett intézkedéseket, de az időzítés különösen fontos és a váratlanság is. Esik 10 vagy 20%-ot a DAX? Na és? Majd visszamegy az árfolyam. Enni nem kér, nem kell most realizálni a veszteséget. Esik 5-10%-ot a rubel és 5%-ot az olajár? Igen, ez is visszamehet majd, de ha éppen most kell az orosz államnak kifizetnie egy nagyobb törlesztőrészletet, akkor az kellemetlen, mert realizálja a veszteséget azonnal.

Az összehangoltság azért is nagyon fontos, mert éppen eddig az EU és USA között dúlt a laza kis árfolyamháború a dollár mesterségesen alacsony szinten való tartásával. Most viszont egy-két hónap alatt több, mint 4%-ot erősödött a dollár. Vagyis a címben említett „ezek” alatt az EU és USA összehangolt intézkedését értem: egy kis belengetett korai kamatemeléssel helyreáll az EUR/USD árfolyam és kicsit lelankad az eszközár-buborék, esik az olajár és az aranyár, ami két oldalról is kedvezőtlenül érinti az orosz gazdaságot, nem beszélve a kiáramló tőkéről és a hadiállapot miatti termelés-kiesésről, költségekről. Negyvenezer katona állomásoztatása biztos belekerül több tízmillió dollárba havonta és mit nyerhet cserébe Oroszország? 17 millió négyztekilométer mellé még 20-30 ezret, 150 millió ember mellé még párat meg néhány ipari üzemet – de a terméket el is kell adnia.

Az elhúzódó válságot Európa is igencsak megérzi, legkisebb hatással talán az USA gazdaságára lesz. Persze a nyilatkozatháborúk és a játékelméleti stratégiák oroszországi gyárak államosításáról, hadseregek határátlépéseiről, politikai blöffökről még elhúzódhatnak egy darabig, csak aztán senki ne lepődjön meg egy hirtelen összeomlástól (implosion), mint ami a csillagháború kifutásakor a szocilaista rendszerek váratlan és gyors belső összeomlásakor történt. Vagy Oroszország dobhatja lapjait és hagyja a fenébe az ukrajnai kalandot.

A helyzet érdekes és sajnálatos következményekkel járhat kis hazánk számára is, véget érhet az általam kegyelmi állapotnak nevezett ingatag gazdasági kilábalás, amit az alacsony forint kamatkörnyezet és viszonylag békés EURHUF árfolyam melletti szolíd, EU-s pénzekből megtámogatott gazdasági növekedés és nem romló államadósság jelent. Az orosz piacra exportáló (húsipari) cégek és több ezer-tízezer munkavállaló máris saját bőrén érezheti a válságot, de ha az USA kamatemelése miatt hirtelen begyengülne a forint (ki a fene akarna magas USA kamatok mellett bizonytalan magyar állampapírokat venni minimálisan magasabb kamatért) és a jegybank kamatemelésre kényszerülne, akkor máris szívás lesz és ugrik az államadósság, kiigazítás kell, esik a forint, nem lesz devizaadós mentés és oda a növekedés. Vagy lesz adósmentés csak sokkal jobban a zsebükbe kell nyúlni a bankoknak/államnak, de nem elsz gazdasági növekedés. Márpedig szerintem ezek az általam is támogatott Orbáni rendszer alappillérei (meg a foci, mint népsort) és támogatottságának fundamentumai. Ha ezek romlanak, a támogatottság is csökkenhet. Szóval én sok szerénységgel és óvatosan lavírozva csinálnám a politikát.

Küldöm ezt a kis szonettet azoknak, akinek hozzám hasonlóan már elegük van a télből:

Ó Múzsa, tűzben izzó csókjaiddal

kínnal telt lelkünk felperzselni vágyjuk,

hogy önmagát emésztő eksztázissal

égő máglyává korbácsold fel lázunk. 

Ébredj fel, rút világ fenséges dísze,

s a hosszú undok tél fagyott virágát

üde ajkad friss harmatával hintse,

könnyű tavasszal fűszerezd magányát!

 Zengd szférák énekét, zengd édes hanggal,

s mint rút testéből Marszüászt kivontad:

oly nyers erővel, oly nyers vad haraggal

szóljon szent himnuszod s dalom kibontsad!

Ó Múzsa, oldd le nyelvemről a gátat,

s nagy Apolló te adj dalomnak szárnyat!

Az állam államosítaná a babakötvényeket: 

http://index.hu/gazdasag/magyar/2012/04/10/a_kormany_a_babakotvenyt_is_allamositana/ . Miről is szól röviden a babakötvény történet? Van egy nagyon korrekt kezdeményezés, miszerint minden újszülött gyermek után ad az állam egy fix összegű támogatást (jelenleg 42 500 forint), amelyet egy elkülönített számlán kamatoztatnak a gyermek 18 éves koráig. Ezt az összeget a szülő is kiegészítheti rendszeres befizetésekkel (ezen befizetéseket az állam további 10%-kal évi maximum 6 ezer forinttal egészíti ki), ami 18 év alatt csinos kis megtakarítást jelenthet. Több banknál is elérhető ez a szolgáltatás, általában 5% körüli kamatokkal és nulla forintos számlavezetési díjjal - nem keresik tehát szét magukat a bankok rajta. Azzal, hogy az állam magához ragadja ezeket a megtakarításokat, a számítások szerint 75 milliárd forintot kezelhet. Ez éves szinten durva becslés alapján 2% kamatmarzzsal számolva 1,5 milliárd forintot húz ki a bankok zsebéből. Kérdés persze, hogy az állam milyen kamaton fogja kamatoztatni ezt az összeget és hogy a meglévő megtakarításokat veszi-e magához, vagy csak az új befizetéseket.

Ami viszont már régebben szöget ütött a fejemben, hogy miért nem inkább a lakástakarék-pénztárakhoz (LTP) nyúl az állam? Ha már lúd, legyen kövér.

Most, hogy végre szerencsésen megkerült Rakonczay Gábor, akinek eltűnése, majd váratlanul szerencsés előbukkanása sokáig vita tárgy lesz (mindenesetre ha tényleg megcsinálta – és amit őszintén remélek is-, akkor a legnagyobb elismerésem), végre lehet poénkodni is azon, hogy merre rakoncátlankodott  (olcsó szóvicc) az elmúlt pár hétben. Mivel senki nem karolta fel a témát, kénytelen voltam magam is tollat, izé paintbrush-t ragadni, hogy egy kicsit szabadjára engedjem Subba-szintű grafikai tehetségemet az irodai alap-Windows programok igen szűk lehetőségei között. Lehet utánam csinálni, Gábornak pedig gratulálunk!

A Napló személyes írás. Egy személyes írásból levont következtetések szintén személyesek lesznek. Az én következtetésem pedig az, hogy Széchenyi mentálisan beteg volt. 

Merész kijelentés ez legnagyobb magyarról (és nem csupán frázisok szintjén tartozott a legnagyobbak közé), de aki valaha olvasta Széchenyi Naplóját, ezt a számomra nagyon kedves kor- és jellemdokumentumot, annak talán nem ismeretlen vagy idegen ez a következtetés. A könyvet megszakításokkal olvasom, talán nem is lehetne egyszerre átolvasni ennyi oldalt, amikor végére érek egy-egy szakasznak, akkor jobb esetben írok egy kis összegzést, rosszabb esetben túlságosan soká nyúlok hozzá megint a könyvhöz és már nem emlékszem az olvasottakra; de ha a legutóbb olvasott szakaszról szerzett benyomásomat kellene röviden összefoglalni, akkor ez a betegség szó lenne. Amikor legutóbb letettem a könyvet, az egyik első dolgom volt a google-ban a „beteg” és a „Széchenyi” szavakra rákeresni és lám: http://www.matud.iif.hu/2010/12/06.htm

Békekölcsön: melyik középkorú vagy idősebb ember ne emlékezne erre a rossz szájízű soha vissza nem kapott kölcsönről, amit a nagyszüleink fizettek az állam felé az ötvenes években (http://hu.wikipedia.org/wiki/B%C3%A9kek%C3%B6lcs%C3%B6n )? Nekem kicsit a békekölcsön termékhez hasonlít a magán-nyugdíjpénztárak államosítása, amikor is szépen elveszik amit összegyűjtöttem, aztán majd egyszer talán kamatostul visszakapom.

Hogy egy olyan gyenge szóviccel éljek, aminek a leírása után magam is elszégyellem magam, azt mondhatom, áll a bál az operában. Az opera szóra persze a legtöbb olvasó legyint, hiszen ennél halottabb műfaj nem igazán létezik és a feltámasztása is legalább annyira lehetetlen, mint Erdélyt színmagyarrá tenni.

Az opera maga is egy hatalmas kompromisszum, hiszem az ember vagy énekel, vagy játszik, a kettő ritkán megy egyszerre. Aztán operát sem nagyon írtak az elmúlt 50 évben (amiket meg írtak azok pedig korántsem szolgálnak olyan tömegigényeket, mint Verdi vagy Puccini darabjai), aki tehetséges zeneszerző az pedig vagy filmzenéket ír, vagy musicaleket vagy popslágereket.

Menjenek a picsába a görögök. Csak így, röviden. Ki kell írnom magamból. Reggel hallgattam a híreket a rádióban, hogy megmentették a görögöket, nagyságrendileg 100 milliárd euro (nagyjából 140 milliárd USD) értékben írnak le adósságokat jellemzően a bankok.

Szeretem Magyarországot. Imádom Erdélyt. Nosztalgiával gondolok a régi nagy Magyarországra. A románokat nem szeretem különösképpen. Azt javaslom, hogy egyesítsük Magyarországot Romániával.

Nem vagyunk kockázati szakemberek, banki kérdésekben sem vagyunk túlságosan otthon, de devizahitelesként azért mégis lenne néhány felvetésem amivel lehetne javítani a helyzetünkön és a nálam nagyobb szakértők meg talán elmondják, miért nincs igazam...

Szerencsére egyre több kezdeményezés születik, leginkább kormányzati szinten (okos és kevésbé szerencsés megoldások egyaránt), szóval bízom benne, hogy egyre több jó javaslat is fog születni.

Holnap lomtalanítás lesz nálunk Zuglóban. A Fővárosi Közterület-fenntartó vállalat kulturáltan ki is postázta a tennivalókat már jó pár hete, így mindenkinek van elég ideje átgondolni mitől és hogyan akar megszabadulni.

Van néhány olyan könyv az ember könyvtárában, amelyek a könyvtár gerincét alkotják, mintegy szellemi alapját. Van néhány könyv az ember életében, amiket mindenképpen el kell olvasnia. Van néhány olyan könyv, amelyet egy szellemi embernek ahhoz, hogy meghatározza maga helyét a világban, el kell olvasnia.Van néhány olyan könyv, ami tartást ad az embernek a legelkeseredettebb időkben is. Illetve van néhány könyv, amit magyarként el kell olvasni.Széchenyi Naplója nem mindig könnyű olvasmány, de számomra ilyen könyvvé kezd válni.

Alkalomadtán szeretek elegáns étterembe járni (a barátnőmmel ellentétben, aki mindig feszeng az ilyen helyeken), ahol elvileg kimagasló konyhaművészettel és minőséggel lehet találkozni, ezért amikor 5 év után hazalátogatott a húgom Los Angelesből, gondoltam nagyvonalú leszek és a hármasban betérünk a  szeptemberben nyílt Mix étterembe (http://www.portfolio.hu/premium/szeptember_17-en_megnyitja_kapuit_a_mix_club-bar.137983.html), hogy együnk valamit. Az étterem rész kellemesen szellős volt, néhány kisebb asztaltársaság vacsorázott az asztaloknál.

Ha most kinézek az irodánk ablakán, vagy a nyitott ablakon keresztül kiszagolok a levegőbe, csak hideget és lomha őszi időt érzek a bőrömön, ezért is gondoltam, hogy egy kicsit felfrissítem nyári emlékeimet.

Idén nyáron egy kicsit alacsonyabb költségvetésű nyaralást terveztünk be asszonnyal, ezért saját autóval egy kisebb Balkán túrát tettünk Boszniába, Montenegróba és Dél-Horvátországba. Valamennyire azért vagány dolog úgy utazni, hogy nem hagyjuk el a Monarchia területét.

Sajnos mindig csak jelentős késéssel tudok rövid bejegyzéseket tenni olvasmányaimról, ami szükségszerűen ahhoz vezet, hogy az eredetileg érdekesnek, megemlítendőnek és közlendőnek szánt gondolatoknak csak tört részét tudom leírni.

Mindenesetre emelkedjünk felül ezen a problémán és nézzük meg, mi maradt meg emlékezetünkben e kétségkívül érdekes kordokumentumból.

Széchenyi a Naplót 1814-ben kezdte el írni, 23 évesen. Mint azt a korábbi bejegyzésben és kommentekben jeleztük, az eredeti anyagnak csak mintegy egyharmada áll rendelkezésünkre, mert az anyag jó részét egyrészt maga Széchenyi húzatta ki, egy részét személyi titkára húzta ki, hogy a későbbiekben kedvezőbb színben emlékezhessünk szerzőjére, egy része eltűnt, egy része megsemmisült, a maradékot pedig a szerkesztők vágták meg.

Számlavezető bankomban már napok óta 220 forint felett van a svájci frank jegyzése (eladási árfolyam), ez engem a törlesztőrészleteimen keresztül súlyos tízezer forintokkal sújt, de hát egyelőre kitartunk.

Mivel ez valamennyire kultúrblog, ezért engedjék meg a kedves olvasók, hogy egy eddig még feltáratlan dimenzióból közelítsem meg a magyar devizahitelesek mostani nehézségeit, mégpedig egy olyan váteszi nézőpontból, akik már több évtizede megénekelték a mostani helyzetet:

https://www.youtube.com/watch?v=tF6IRagBeXA

Csak néhány idézet a dalszövegből:

Képek: http://picasaweb.google.com/111458038907280244664/Magyarvista#

Régi adósságomat szeretném törleszteni ezzel a kis poszttal. Legutóbb újévkor voltunk Magyarvistán, egy Istentiszteleten vettünk részt (ami egyébként nem szokásunk) Erdély Kalotaszeg régiójának keleti csücskében, nagyon közel a Mezőség kultúrtájhoz. Erdélyben járva két olyan jelenséggel találkozom mindig örömmel, amihez nem nyugatra kell utazni: a vendégbarátsággal és az érintetlenséggel. Rengeteget lehetne írni és írtak is mind a Mezőségről, mind Kalotaszegről, én most egyetlen kicsi falunak egyetlen kicsi épületéről írnék és annak is a gazdájáról.