Van néhány olyan könyv az ember könyvtárában, amelyek a könyvtár gerincét alkotják, mintegy szellemi alapját. Van néhány könyv az ember életében, amiket mindenképpen el kell olvasnia. Van néhány olyan könyv, amelyet egy szellemi embernek ahhoz, hogy meghatározza maga helyét a világban, el kell olvasnia.Van néhány olyan könyv, ami tartást ad az embernek a legelkeseredettebb időkben is. Illetve van néhány könyv, amit magyarként el kell olvasni.Széchenyi Naplója nem mindig könnyű olvasmány, de számomra ilyen könyvvé kezd válni.

A Napló első bejegyzéseivel korábbi posztomban már foglalkoztam (http://alkibiadesz.blog.hu/2010/08/19/naplo_1814_julius_1822_februar_3), most a következő mintegy négy évet veszem górcső alá. A bejegyzések itt már sűrűbben követik egymást és Széchenyi is kicsit komolyabbá, érettebbé válik. Persze még mindig folyton  utazik és folyton szerelmes és sikertelen házassági ajánlatokkal bombázza például a 18 éves Henriette Lichtenstein hercegnőt, folyton sikertelenül próbálkozik az őrnaggyá történő előléptetésért, de lassacskán beszivárognak a háttérben zajló történelmi események hősünk életébe, amelyek hamarosan magukkal ragadják (1825-ös országgyűlés) és amelyekre hamarosan neki is hatása lesz.

Széchenyi a hírek szerint nagy nőfaló volt (bár önmagát nem tartotta vonzónak, különösen sűrű szemöldökével és testéhez képest túlságosan nagy fejével volt elégedetlen), meggondolatlan és heves vérmérséklete miatt önnön legnagyobb ellensége volt a házassági ajánlatok terén (megbízhatatlannak tartották). Hosszú hónapokon keresztül udvarol a 18 éves Henriette Lichtenstein hercegnőnek és persze mindig halálosan szerelmes, de aztán többi versenytársával együtt kikosaraztatik. Ebben az időszakban tűnik fel életében és írásaiban későbbi felesége, a házasságban élő gróf Zichy Károlyné Seilern Crescence, bár igencsak érdekes formában.

Az első bejegyzés a ránk maradt Naplóból:

1824. augusztus 24. "Oroszvárra. Crescence gyorskocsival utazik!"

Egy felettébb érdekes bejegyzés:

1825. január 15. "Metternichnél ebédeltem. Z[ichy Ferenc] elárulja nekem, hogy Carlos Donna Elvirának olyan ostoba jeleneteket csapott - amiért velem szerelmeskedik -, hogy a gyermekek a családban erről beszélnek." A bejegyzésben Carlos Zichy Károlyt jelöli, Donna Elvira pedig annak feleségét, Crescence-et.

Jól olvasom, hogy hősünk hosszú évekig egy férjezett asszonnyal áll szexuális kapcsolatban? Széchenyi és leendő felesége esetében valószínűleg két heves természetű emberről van szó, mert sokat civódnak és békülnek ki, sokszor hetekig, hónapokig szóba sem állnak egymással.

Szintén ebben az időszakban történik egy másik jelentős magánéleti esemény, édesanyja halála: 

1824. január 20. "6 órakor felébresztettek. - Anyám meghalt 1/2 9órakor, békésen és csendesen!... Lőjem főbe magam?"

Széchenyi részt vesz X. Károly francia király koronázásán, mint az osztrák császár rendkívüli követének, herceg Esterházy Pál kísérője.Párizsban élénk társasági életet él, majd nyár végén hosszú dél-franciaországi körutat tesz, mielőtt hazatér az ősszel kezdődő országgyűlésre. 1825. augusztus 7-i bejegyzésében ír egy élményéről, miszerint találkozott egy paraszttal aki selyemhernyót tenyészt és fejébe veszi, hogy a selyemhernyó tenyésztést Magyarországon is megvalósítja:

1825. augusztus 11.

"Ha semmit sem nyerek, a kár akkor is jelentéktelen, lévén a kísérlet befektetései is csekélyek, s hogy a mezőgazdaság emez ágára nem számítottunk.- Ha nyerek, annál jobb."

1825. szeptember 12-én megkezdődik az országgyűlés, hosszú évek után. Nagyon fontos történelmi időknek vagyunk tanúi, olyan mozgalmas időszaknak, amelyek később reformkor név alatt vonultak be a történelembe. Az országgyűlés összehívásának oka a rendi sérelmek tárgyalása, többek között az 1823-as kényszerintézkedések kitárgyalása. Jellemző, hogy Széchenyi szinte szó szerint beúszik az országgyűlésbe (1825. szeptember 19.: "Átúsztam a Dunát"), miután kellemesen kipihente a francia koronázási ünnepeket. Laposan és unalmasan indulnak az események (1825. szeptember 20.: "Nem történt semmi különösebb..."), bár a rendek hosszasan fogalmazzák sérelmeiket a császár felé. Egy nagyon érdekes bejegyzés Széchenyitől 1825. szeptember 21-én: "- Az én véleményem tehát, hogy a rendek köszönő-feliratában az, aminek Magyarországon a következő évszázadban történnie kell - fog megalapoztatni. Manapság két lehetőség van arra, hogy az ember a magáét védelmezze és biztosítsa: ágyuk - és közvélemény". Figyelemre méltó, mennyire fontosnak tartja a közvélemény szerepét. Az aznapi bejegyzésében számos egyéb nagyon érdekes kérdést is felvet, például hogy mennyire reprezentatív egy országgyűlés, ahol a 400 ezer nemes önmagát képviseli; boldogabb-e a magyar paraszt, mint az osztrák; felül lehet-e emelkednie az embernek a végzetén... A rendi és kerületi ülések izgatott hangyabolyként vitatkoznak a sérelmek megszövegezésén, közben pedig bálok és vacsorák követik egymást.

Széchenyi 1825. október 12-én szólal fel először: "Országos gyűlés, a felsőtáblán. Én magyarul beszéltem. Oly nagy izgalomban, hogy szívesebben mennék a bitóra."

1825. október 21.: "...Az üzenet végre elkészült.

A rendek kérik:

1. Országgyűlés tartását minden 3 évben

2. Hogy az állam minden szolgája esküdjék fel az alkotmányra.

3. Hogy a [vármegyék egymás közti] levelezés szabadsága engedtessék"

Széchenyi ezután el, vadászatra Cenkre, majd Bécsbe és vissza.

1825. november 3-án ismét felszólal: "A kerületi ülésen beszéltem; minden honfitársamat ellenségemmé tettem." Mit mondhatott? A legenda szerint ezt: "Nem vagyok tagja a követek házának. Nekem itt szavam nincs. De birtokos vagyok, és ha feláll oly intézet, mely a magyar nyelvet kifejtse, mely avval segítse elő honosainknak magyar neveltetését, jószágomnak egy évi jövedelmét föláldozom reá." Ez volt hát a bejegyzés a Magyar Tudományos Akadémia születésének napján. Az Akadémiára egyébként 154 000 pengő forint gyűlik össze, ebből Széchenyi 60 ezret áll (1825. december 6-i bejegyzés).

A császár első körben elutasítja a rendek panaszát:

2012. november 12.

"Ha élet vagy halál jobb, mint holmi középállapot halál és élet között, akkor a császár válaszával 12-én az egyik vagy a másik kifejlet felé fontos lépést sikerült tennünk."

És itt egy érdekes dolog történik: Széchenyi kihallgatást kér és kap Metternich hercegtől (szintén november 12-i bejegyzés). Nagyon izgalmasak ezek a beszélgetések, az Osztrák Monarchia legbefolyásosabb embere és egy renitens magyar főnemes között. és ez a vonulat valahogy nem is szerepelt a történelmi ismereteim között. "Milyen kis dolog is az, amit általában nagy embernek neveznek [Széchenyi]... Eleinte sohasem foglalkoztam mind e sok üggyel, mely Magyarországot érinti - Most azonban 18 hónap óta mindenben tájékozott vagyok... Ne ragadtassa el magát - a mai éljenektől és tapsoktól - gondoljon a holnapiakra... Én jobban megítélhetem a dolgokat, mint önök megannyian, mert én felülről nézem azokat, önök alulról. Az Isten szerelmére, hagyjanak minket cselekedni: ne akadályozzák, hogy megmenthessük az alkotmányt,  amely kiváló, amelyet tisztelünk, amely igazolta magát, amely fennáll 800 esztendő óta... A magyar, mint ázsiai nemzet, gyanakvó - ebben teljesen az olaszhoz hasonló. De a magyar nagylelkű, az olasz viszont nem az. - Az országban végtelen sok eszesség van, de kevés igazi, gyakorlati tudás. "[Metternich]

A császár újabb leirata már kedvezőbb, Széchenyi ismét Bécsbe megy Metternich-hez. Szinte szürreális Metternich monológja:

1825. december 8.

"Én Önt felvilágosult és becsületes embernek tartom. Még nagy karrier áll Ön előtt. Ne gondoljon mára, hanem holnapra... Önöknél oppozíció van és fáklyavivők. Ha a császár megkérdezné tőlem, mi a teendő e tűzveszélyben, én ezt tanácsolnám: Ha új volna a ház, és a fedél fa és szalma: karddal és hóhérbárddal odasújtani. De a ház 800 esztendeje áll, és kváder kövekből való, - semmi veszedelem. A fáklyavivőknek azonban, az épületbe zárva, meg kell égniök. A császár haragszik önre. Én mentegettem önt. Nemrégiben hivatott: Most aztán itt van az ön híres Stepherlje - még a leiratom sem tetszik neki... Egy óriási színházban érzem magam. Higgyen nekem, fene nagy gyakorlatom van. Én nem a mára gondolok. Nevem a jövendőben halhatatlan. - Én Bonapartének, akivel napokon át beszélgettem, megjósoltam, mi lesz a vége - megbuktattam. Megüldöztettem és lövettem. "

Végezetül még egy nagyon szép gondolat Széchenyitől, 1825. november 27-ről. Széchenyi, Wesselényi és Esterházy Mihály "erényszövetséget" kötnek. Csupa nagybetűvel írta a Naplóba, szíves tájékoztatással közöljük a mai politikusainkkal:

"

„Mi a tzélunk?

A hazánk fiaira, és azok gyermekei és unokájira annyi szerencsét és áldást hozni, amennyire aztat a mi tehetségünk végbe viheti.

Hogyan dolgozhatunkj leg böltsebben annak a nagy czélnak elérésére?

Hogy azon törekedünk hogy az mostani ifjúság nevelésére oly nagy béfolyást szerzünk magunknak, hogy azok több polgári virtusokkal bírjanak, mint sem a mi contemporarains és atyáink. – Mert mi meg vagyunk gyõzettetve hogy az emberiség tsak az Értelem az Erkölts és a Bölcsesség kiterjedése által léphet ama szerentse és áldás magasságára, melynek elnyerése a mi méltó czélunk.

Minekutána pedig abban meg állapodtunk, hogy mi a maga viseletünk példája által, ha nem több, - de bizonyosan annyit használhatunk, mind tanátsaink és beszélgetéseink által, - aztat a régi principiumot mindég az elménkben ébren tartani akarjuk – hogy semmi leg kisebbet se míveljünk a nélkül, hogy ne mondanánk magunknak -, lát téged az Isten, -és látnak a mostani század philosophusai.

…

Erõs erõvel meggyõzni nem mindég lehet – hanem a böltsesség gyõz mindenütt.

Ha más nemzeteknek több a kintsek, legyen minekünk több erköltsünk és hazafiúi szeretetünk”