HTML

Mindennapi szmötyi

Ami épp eszembe jut

Friss topikok

Linkblog

Békekölcsön

2011.11.14. 12:20 Alkibiadész [alkibiadesz.blog.hu]

Békekölcsön: melyik középkorú vagy idősebb ember ne emlékezne erre a rossz szájízű soha vissza nem kapott kölcsönről, amit a nagyszüleink fizettek az állam felé az ötvenes években (http://hu.wikipedia.org/wiki/B%C3%A9kek%C3%B6lcs%C3%B6n )? Nekem kicsit a békekölcsön termékhez hasonlít a magán-nyugdíjpénztárak államosítása, amikor is szépen elveszik amit összegyűjtöttem, aztán majd egyszer talán kamatostul visszakapom.

Persze ez az államosítás már lerágott csont és részben meg is érthető és magyarázható, ami viszont kicsit bosszantó, az ennek a pénznek a felhasználása. Szíjjártó kolléga épp ma nyilatkozta ismételten, hogy nincs szükségünk IMF pénzre:

(http://www.portfolio.hu/gazdasag/szijjarto_nem_diktalhatnak_kulfdolrol_nem_kell_uj_imf-hitel.158296.html ). Magánemberként erre én is azt mondom, hogy persze, persze én is inkább a 20%-os folyószámlahitelemhez nyúltam végtörlesztéskor, minthogy a nagybátyámtól kérjek kölcsön, akit egyébként utálok. De azért az állam esetén illene kevésbé emocionálisnak lenni.

Szóval a kormány egyelőre tartja a kitűzött költségvetési célokat, de miből is? Az átvett nyugdíjvagyon értékesítéséből (http://www.portfolio.hu/gazdasag/plusz_200_milliard_a_nyugdijvagyon_menti_a_koltsegvetest_2.157966.html ). Amely nyugdíjvagyon jelentős része részvényekben van. Ez konkrétan azt jelenti, hogy el kell adnia például azokat az OTP részvényeket, amelyeket mondjuk augusztusban 6 ezer forintot értek, most meg háromezer forintot. Mindezt azért, mert nem szeretjük az IMF pénzét. Októberben 200 milliárd forintnyi nyugdíjvagyon került értékesítésre, durva becslésem alapján ez 200 milliárd forint kárt jelent az országra nézve. Ez 170-szer akkora, mint amekkora kár érte az államot az egyébként meglehetősen pofátlan sukorói telekcsere során.

Nem vagyok szakértő, ezért csak az általam olvasott újságcikkekből szereztem az információkat, így lehet, hogy súlyos tévedésben vagyok a tényeket illetően. Kérem a kedves olvasókat, hogy javítsanak ki és mutassák be, hogy elszámoltam magam.

96 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://alkibiadesz.blog.hu/api/trackback/id/tr23379373

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2011.11.14. 18:15:04

Ez a nagybácsis hasonlat eddig a legjobb leírás a kormány IMF ellentétre.
Bár én inkább a Providenthez "fordulnék", mert az tud egy lefelé menő adósságspirálba taszitani...

Simply a slave 2011.11.14. 18:34:37

@Kőmíves Kelemen: Ha esztelenül hitelt hitelre veszel fel akkor minden pénzintézet adósságspirálba taszít.
Nem tisztem védeni a Providentet, de legálisan, engedéllyel működő cég akit a PSZÁF szétmogyoróz, ahogy a többi hitelelezőt is. (Nagyon helyesen!)
Egyszer vettem fel tőlük, nagy gáz volt nem votl más választás. Négyszer olvasta fel az emberük aláírás előtt, hogy mennyit fogok visszafizetni, és csakis annyit kellett egy ft-al többet.
Különben meg számold ki mennyit fizetsz vissza a kocsidra, lakásra. Dupla annyit, csak a provinál rövidebb a futamidő. Ennyi. Semmi különbség.

Ha ők nem adnak, akkor már tényleg csak a szabolcsi uzsorás marad, aki visszmenőlegesen, szóban fogja módosítani a szerződést, ahányszor neki tetszik, és baseball ütővel szerez érvényt neki.
Melyik a jobb? Szerintem akkor már inkább a Provident.

Kamazszutra 2011.11.14. 18:37:56

a Provident már kedves nagybácsinak tűnik a CHF-hiteleket szóró pénzintézetekhez képest. Jelenleg havonta annyi a tőketörlesztésem, mint a fix és a változó kamat együtt. Ennyit azért még a Provident sem kért annó a "forinthiteléért" :D

Amúgy egyetértek, ma már nem szabad hitelért bankhoz vagy bárkihez fordulni, abból csak baj lesz. Azt gondolja az ember, hogy ennél lejjebb már nem lehet, aztán mégis... ld. a mostani EUR- és CHF árfolyamokat. Mi lett volna, ha a svájciak nem fixálják a CHF árfolyamát az EUR-hoz? Már 300-nál tartanánk...

djukel 2011.11.14. 18:43:54

@Simply a slave: "Különben meg számold ki mennyit fizetsz vissza a kocsidra, lakásra. Dupla annyit, csak a provinál rövidebb a futamidő. Ennyi. Semmi különbség." Ijesztően tudatlan vagy.

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2011.11.14. 18:44:20

@Simply a slave:
Sajnos van a rokonságban Provident-hiteles, aki viszont pénzügyileg annyira fejlett, mint a mostani kormányunk.
Ezzel együtt viszont már életveszélyes a heti törlesztéses hitel. Illetve bármilyen hitel.

Tehát ha nincs esély arra, hogy vissza tudom fizetni, akkor inkább a posztban emlitett nagybácsi. Mert a kormánynak van 10 millió "gyereke", akiknek a vacsorájával hazárdirozik.

bebe tv 2011.11.14. 18:49:59

Nem kívánom még a Fidesznek sem, hogy ez a 200 milliárd forintos veszteség bekövetkezzen, de sajnos
igen nagy a valószínűsége. Ez akkor is veszteség még pedig mindannyiunk vesztesége, ha arra zsugáznak, hogy ezek az olcsó részvények átkerüljenek ahhoz a gazdasági holdudvarhoz, akik 8 éven át finanszírozták Orbánékat. Már arról is regélnek, hogy a Rábát megvéve azt összevonnák a Széles Gábor érdekeltségébe tartozó Ikarus-szal.
Minden esetre kíváncsi lennék ha 200 milliárdot bukna az állam, hogy erre a Budai Gyula hogyan reagálna, és adott esetben kit jelentene fel.
Kézenfekvő lenne természetesen, hogy a Gyurcsányt mert még azért is ő a felelős, hogy az idén nyáron alig esett eső.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.11.14. 18:57:30

Én sem vagyok szakértő, de tartozni kurvára nem jó dolog. Főleg ha kamat is van rajta.
Ide a bökőt, hogy a bankok hisztiztek be az IMF-nél, ezért akarják, hogy hitelt vegyünk fel. Vagy sima spekuláció, mert ugye a hitel az üzlet, nem puszira adják.
Hát szerintem is elég a függésből. Ezt a lépést jobb korábban meglépni, mint később.

Sok mindennel nem értek egyet, amit a kúrmány csinál, de ez - maga az irány - jó. Az a nem jó, hogy valójában nem spórolnak, és nem dolgoznak azon, hogy meginduljon a gazdaság - az nem az adóktól fog.

kyanzes (törölt) 2011.11.14. 18:57:44

Azonnal hadat kell üzenni a németeknek, majd öt perc múlva feltétel nélkül letenni a fegyvert (akár mehet egy faxon). Valaki magához csatolhatná már ezt a megszorítások országát.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.11.14. 19:00:03

@ColT: Ja és ugye tök mindegy, mikor lépik meg, vagy melyik kormány, kurva fájdalmas lesz.

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2011.11.14. 19:02:26

@ColT:
Ha spórolnának magukon, akkor pont jó lenne az alacsonyabb kamatú IMF hitel, hiszen ez a feltétele.

De mivel a megszoritások csak az adózókat érintik, jobb nekünk a rögtön 317 Ft-os euro...
Végül is a harapófogónak is két pofája van, két oldalról fáj.

DEGEC 2011.11.14. 19:18:26

@kyanzes:

nekem is ma pont ez jutott az eszembe, de remélem nem romániához vagy ukrajnához csatolnak, bár....

Sir Galahad 2011.11.14. 19:32:41

"én is inkább a 20%-os folyószámlahitelemhez nyúltam végtörlesztéskor, minthogy a nagybátyámtól kérjek kölcsön, akit egyébként utálok. De azért az állam esetén illene kevésbé emocionálisnak lenni." Nem az a baja a kormánynak, hogy utálja az IMF-et, szó sincs emocionális okról. Az a baja, hogy az IMF megkötné a kormány kezét: beleszólna a gazdaságpolitikába, stb. Ennyi.

Sieg 2011.11.14. 19:37:27

@ColT: Nem akarat kérdése, hogy tartozunk-e vagy sem, de még az sem, hogy felveszünk-e hitelt. Tartozunk, ez tény, és hitelt veszünk fel folyamatosan, hogy a lejáró adósságot ki tudjuk fizetni (adósságok megújítása).
Ha nincs IMF hitel, az nem azt jelenti, hogy nem lesz tartozásunk, hanem azt, hogy IMF helyett annál lényegesen drágább forrásokból kell megoldanunk, ha egyáltalán tudjuk. Az utóbbi három állampapír aukció sikertelenül zárult...
Az IMF elutasításának igen konkrét, évi több tízmilliárdos költsége van a magasabb kamatokon (és magasabb kockázati feláron keresztül).

Az IMF-et nem a "szabadságharc" miatt kellett "elzavarni", hanem azért, mert akkor nem lehetett volna lenyúlni a nyugdíjvagyont. Az alkotmány kiherélése is elsősorban erre kellett. Nyilván kommunikáció szinten a szokásos politikai bullshittel magyarázták.

A poszthoz: kétlem, hogy a nyugdíjvagyon jelentős része részvényben lenne.

2011.11.14. 19:40:54

@Sir Galahad:

"Az a baja, hogy az IMF megkötné a kormány kezét: beleszólna a gazdaságpolitikába, stb. Ennyi. "

Mik azok a megkötések és miért is lenne baj ez?

2011.11.14. 19:43:35

@Sieg:

"A poszthoz: kétlem, hogy a nyugdíjvagyon jelentős része részvényben lenne. "

Ami megmaradt belőle az értékpapír és annak nagy része részvény.
Állampapírt bedaráltuk.

kicsijuti 2011.11.14. 19:47:51

@MikeBoy: azért mert most nem néznék olyan jó szemmel a befektetők az IMF hitelt mint 2008ban.

economist:
"Jittery investors will not be reassured. If Hungary again needs outside support, it may gain a less sympathetic hearing than it did in 2008."

Kard 2011.11.14. 19:51:54

@Sir Galahad: Már arra gondolsz, hogy beleszólna, hogy nem kéne hitelből élni? Mert most ezt teszi a kormány. Az idei év -6% a GDP-ben a nyugdíjvagyon nélkül. A mostani forintárfolyammal nagyobb az adósság mint a manyup államosítása előtt!!!. Ennyit sikerült elérniük. 1.5 év alatt eltapsoltak 3000 milliárd forintot.

flippant 2011.11.14. 19:52:12

@Sir Galahad: Bakker... Az állítólagos "nekünk Brüsszel nem diktál" is csicskáztatja a fiúkat a bányából. Vitya nem véletlenül ment ki nyalni oda nemzeti ünnepünkön. Ha meg elkezd okoskodni péntek délután jön egy kis leminősítés, egy kis forintgyengülés. Szóval ez a Brüsszel még azt is meghatározza Vityának, hogy mikor mehet wc-re

becsoccsent 2011.11.14. 19:53:30

@ColT: ha nem jegyzik le a kinaiak a kovetkezo aukcion az allampapirokat, akkor honnan fog jovore az allam nyugdijat fizetni?

2011.11.14. 19:55:22

@kicsijuti:

Még szerencse, hogy nem is ez volt a kérdés, ugye?

De:
A befektetők meg nem néznék jó szemel az IMF hitelt!?? Ha azt a hitelt fel kell vennünk az egy következménye a gazdaságpolitikánknak. Na azt nem csodálom, hogy nem néznék jó szemmel. Mert ez már most is fennáll.
De amint úgy 12% felé kúszik az állampapír hozam, onnantól nem lesz kérdés, hogy szükségünk van az IMF-re.
Az más kérdés, hogy a pénzvilág rajtunk fog röhögni (nagyjából ez most is így van), de az legyen annak a baja, aki hisz az unortodox gazdaságpolitika életképességének létezésében.....

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2011.11.14. 19:55:51

@ColT:
Rossz hírem van, de ez most rossz üzlet.
Az IMF ugyanis olcsóbb hiteleket kínál, mint a piac. Ergo most jobban fogunk függeni.
És attól semmivel sem lesz valaki függetlenebb, hogy több embernek tartozik.

Amellett, hogy immár a második államkötvény aukció (piaci hitelfelvétel) fulladt kudarcba, ami miatt a kormány helyében elkezdenék aggódni.

Gera 2011.11.14. 20:00:53

Ez amúgy akkor most nem az állami vagyon kiárusítása szarér'-húgyér'? Az lesz még frankó, amikor a mol részvényeket adják el féláron.

kicsijuti 2011.11.14. 20:06:29

@MikeBoy: úgy értettem hogy azt kérdezed hogy az imf hitel mért lenne baj, de így vissza olvasva tényleg nem az volt a kérdés....

amúgy 2012 közepéig vannak tartalékok addig biztos nem lesz szükség az imfre, és ha nem szórják kétkézzel a pénzt, pár megszorítással simán meg lesz 2012 második fele is hitel nélkül.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2011.11.14. 20:09:28

Még egy apróság. Jelenleg az államháztartást csak részben az MNYP vagyonból tartják fenn, a másik része az MNB devizatartalékok leépítése. Ez viszont csak fokozza a kiszolgáltatottságunkat...

Sieg 2011.11.14. 20:10:26

@MikeBoy: "Mik azok a megkötések és miért is lenne baj ez?"

A vicces az, hogy alapvetően alacsony költségvetési hiányt és csökkenő adósságállományt várnak el, amivel a mostani retorikának egyet kellene érteni. Persze ha valaki emlékszik még arra, hogy mi volt tavaly, akkor eszébe juthat, hogy akkor még MGY direkt elszaladó hiányt és hitelfelvételből "felpörgetett" gazdaságot vizionált, ezért érezte az IMF hitelt kézmegkötőnek. Aztán jött a duplagondol és ma már háborúban állunk az államadóssággal.

A valós ok mint említettem az lehetett, hogy az IMF emellett elvárja az állami elosztó rendszerek reformját: oktatás, egészségügy, nyugdíjrendszer, ami keresztbe tett volna az idei adósságcsökkentési "csoda" forrásának. Az alkotmány is ilyen leküzdendő akadály volt, azt is kb. akkor "oldották meg" a 95 százalékos visszamenőleges adó ürügyén.

2011.11.14. 20:17:18

@kicsijuti:

Szét leszünk szedve öregem!
Senki sem akarja, hidd el én sem.
De elmondom neked, mit nem néznek jó szemmel a befektetők. Végtörlesztés:

"Az Intesa Sanpaolo regionális igazgatója szerint az ügyfelek között akad olyan, aki 500 millió forintot fizet vissza, azaz 120 millió forintot nyer a bolton."

És most gondolkodj el azon, hogy többek között a magyar állam arra kötelez egy külföldi tulajdonú bankot, hogy egy magyar milliárdosnak adjon 120 millió Ft-ot. Buli....

szgy 2011.11.14. 20:18:11

@MikeBoy: az IMF olyan dolgokba beleszól hogy mennyire kell megemelni a nyugdíjkorhatárt, mekkora leépítés kell a közszférában, mennyi és milyen további megszorítások kellenek, mennyi állami vagyont kell eladni, stb. . szóval ez az olcsó, jó hitel amire annyira szeretne minket mindenki terelni nagyon sok embernek fájhat.

2011.11.14. 20:19:03

@Sieg:

Igen, sajnos ez így van valszeg. Az IMF nem engedte volna az unortodox politikát És milyen jól jártunk volna vele....

2011.11.14. 20:20:52

@szgy:

Ugyan! Megtesszük ezt magunktól, vagy ezt nem vetted észre?
Az első IMF hitel mennyire fájt? Mondj már nekem példákat arra, hogy hol történtek katasztrófák miatta?

szgy 2011.11.14. 20:21:26

@Lord_Valdez: "Az IMF ugyanis olcsóbb hiteleket kínál, mint a piac. Ergo most jobban fogunk függeni."

lásd az előző kommentemet. az IMF hitelnek nem csak a kamat az ára.

pifta · http://developers.blog.hu 2011.11.14. 20:22:40

Hubazz...

Inkább már bele sem kezdek, olvassatok több gazdasági hírt néhányan a kommentelők közül...

Hogy miért rossz hogy elzavarjuk az IMF-et? Hát kb azért, mert a hitelezőink félnek, hogy nem tudjuk visszaadni a kölcsönt hosszú távon, és ez be is fog következni, ha így haladunk.

Ha lenne egy készenléti hitelkeret-szerződésünk, persze feltételei lennének, de lehívnunk nem lenne muszáj. Az hogy drágábban de a piacról finanszírozhatóak maradunk az még mindig több mozgástér mint összeomlás szélén visszaoldalogni az IMF-hez. És mivel a növekedés csak nem akar beindulni, a belső hitelezés a végtörlesztésnek hála csökken, és még ráadásul a fránya eurozóna se tud minket kihúzni a szarból, mert épp válságban van, na így sehova nem jutunk...

Nemtom hogy ki vette észre, de az államadóság forintban számított értéke növekedett, a GDP növekedése csökken, ergó a GDPhez mért államadósságunk se csökken valójában hosszú távon, ha ez nem változik meg. Ehhez még a gazdaság sem növekszik, és a hitelezés is a befagyás szélén, mert a bankok nem tudnak/akarnak tőkét emelni így a hitelezést is kénytelenek visszafogni. Na ilyen környezetben semmi esély arra, hogy normalizálódjon a helyzet, ezért nem kapunk hiteleket.

IMF készenléti kerettel az IMF bábáskodna ugyan a gazdaságpolitikán, de talán nem ebbe az eszement irányba lökdösnének minket, hiszen a céljuk hogy finanszírozható maradjon az ország, és vissza tudja fizetni a hiteleit. Ami egy kicsit jobb mintha azt mondjuk hogy nem fizeti vissza a hiteleit, mert akkor hirtelen pár dolog nagyon hiányozni kezdene... hogy pl mi arról lehetett a görögök kapcsán olvasni eleget az elmúlt pár hétben.

Sieg 2011.11.14. 20:23:07

@szgy: Amivel közép- és hosszabb távon valószínűleg mindenki jól járna, valójában a könnyebbik út jelenti a hosszabb távon nagyobb fájdalmat.
Persze az eddigi politikai retorikával hirtelen szembe menni nem lenne könnyű arcvesztés nélkül.

Egyébként itt vannak az IMF hitel dokumentumai, ha valaki részletesen tanulmányozni akarja az IMF célokat és azok teljesülését:

www.mnb.hu/A_jegybank/eu/mnbhu_eu_imf/mnbhu_hitelmegallapodas

Gera 2011.11.14. 20:23:53

@szgy: Én például szvsz nagyjából ugyanazt szeretném, amit az IMF.

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2011.11.14. 20:27:25

@szgy:
Kisöreg, te az állami szférában dolgozhatsz, ha az elmúlt másfél év nem fájt neked, és ennyire félted a bőrödet...

Az egykulcsos biszbasszal mi speciel nagyon jól jártunk, ennek ellenére rossz döntésnek tartjuk. Meg még a többi szart is.
Tudomásul kellene venni, hogy mindenhol szar van, és az adósságokat vissza kell fizetni. Ha csökkennek a bevételek, akkor a kiadásokat is csökkenteni kell(ene).
Az IMF külső szemmel nézi az országot, tehát pont leszarja (nagyon helyesen) a sok pénzszipolyozó állami pártszolgát. És egyébként ez lenne a dolga a kibaszott politikusainknak is, ha már kétharmaduk van. Nem kell az ellenzékkel törödni, lehetett volna egy korrekt szerkezeti átalakitást csinálni minden fronton.
Aranyba lett volna foglalva a nevük... most viszont ólom lesz ebből.

szgy 2011.11.14. 20:28:08

@MikeBoy: "Az első IMF hitel mennyire fájt?"

visszafizettük már? :-) ha jól rémlik mostanában érünk vagy értünk a végére. akkor talán sejted hogy mennyire fáj.

egyébként meg lehet nézni a hírekben hogy Görög- vagy Olaszországnak milyen feltételekkel adnak.

egyébként már egy ideje isszuk a levét az állami tulajdon eladásának, lásd pl. energiaárak. nem hiszem hogy ez minden esetben előre vezetne. nyugdíjkorhatár emelésének tervéről már régóta nem hallottam.
más ha a saját érdekünket szolgáló lépéseket teszünk pl. bürokrácia leépítése mintha külső nyomásra azt ami a külső nyomónak megfelel.

2011.11.14. 20:31:25

@szgy:

Ez az uccsó hozzászólásod már terelésnek tűnik.
Ha vitázni akarsz maradj abban mederben, amiről szó van, különben értelmetlen lesz az egész.
Tehát az IMF hitelhez tartozó "beleszólás" mennyire fájt? Ez konkrét kérdés és konkrét választ igényel.

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2011.11.14. 20:31:27

@szgy:
Görögországnak milyen feltételekkel adtak???

Józan feltételekkel, bazdmeg!
Mert a görög állami alkalmazott jobban él, mint a német, előbb megy nyugdijba, stb.
Azt tudtad, hogy pl fizetéskiegészitést kaptak azok az alkalmazottak, akik időben jelentek meg a munkahelyen? Vagy akik aktát cipeltek?

Öregem, én nem csak ennyit csinálnék a görögökkel, hanem másfélszer ennyit...

szgy 2011.11.14. 20:34:00

@Kőmíves Kelemen: "Kisöreg, te az állami szférában dolgozhatsz, ha az elmúlt másfél év nem fájt neked, és ennyire félted a bőrödet..."

nem állami szféra.
nem mondtam azt hogy nem fájt, az elmúlt másfél évben is, még most is és még jó ideig fizetjük a hiteleket! az a kb. 2-3000 milliárd ft plusz nagyon jól jönne ha megmaradna.

mellékesen, ha pártpolitikára akarja használni valaki a témát, volt olyan hitel amit úgy vettek fel hogy 2010. júliusától kell elkezdeni visszafizetni. ebből ki lehet találni hogy nem ez a kormány vette fel, de ennek kell visszafizetnie.

Netuddki. 2011.11.14. 20:42:46

@Kőmíves Kelemen: "Mert a kormánynak van 10 millió "gyereke", akiknek a vacsorájával hazárdirozik."

Mivaaan? Milyen kormánynak? Milyen gyereke? Na nebazmár! Mi fizetjük az adót és mi tartjuk el ezt a "kormányt" B+! Jó lenne már a fejekben rendet tenni, hogy ki tart el kit...

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2011.11.14. 20:44:29

@kovi1970:
Amig az adókat beszedik, és ők osztják vissza, valamint a szabályokat ők irják át újra és újra, addig mi csak "gyerekek" vagyunk, akik 4 évente szülőt cserélhetünk.
Hozzáteszem: sajnos.

szgy 2011.11.14. 20:52:39

@MikeBoy: adok konkrét választ, de pontosan megmondani időbe kerül. mindenesetre ha érdekel a fentebbi MNB-s linken ott van angolul. nem pontos adatokkal alátámasztva arra utaltam hogy pl. a rezsiköltségek emelkedése messze felülmúlta az infláció mértékét miközben a legtöbb közmű- és energiaszolgáltató el lett adva.

@pifta: "a céljuk hogy finanszírozható maradjon az ország, és vissza tudja fizetni a hiteleit."

nem ellenőriztem a valóságalapját, nem egyszerű, de úgy hallottam hogy sok IMF hitelt felvevő országnak úgy adták a hiteleket hogy soha ne tudják visszafizetni. ha számtalan évig a kamatnál alig többet tudnak visszafizetni az bizony nagyon jó üzlet annak aki a hitelt adja. azt hiszem nem lesz egyszerű utánajárni hogy mennyi a tőke- és kamattörlesztés aránya ilyen esetekben.

@Kőmíves Kelemen:
bazdmeg, minden blogon csak ilyen barmok pofáznak, ehhez már fáradt vagyok.

is 2011.11.14. 20:53:05

@ColT: te nyilván ezt mondtad 2008-ban is, amikor arra szavaztál, hogy inkább legyen vizitdíj és tandíj, csak csökkenjen a költségvetési hiány, meg az államadósság. ugye?

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.11.14. 20:53:58

Hogy a régi viccet aktualizáljam:

Orbánék csak a javunkat akarják! Ne adjuk oda nekik!

Netuddki. 2011.11.14. 20:54:02

@Kőmíves Kelemen: Nem, amíg így gondolkodik a többség addig sajnos ez így is lesz. Ha nem így lenne egy hét alatt el lehetne zavarni ezt a buta, csak a saját zsebének megtöméséhez értő bandát, orbánostól-gyurcsányostól...

is 2011.11.14. 20:55:34

@pifta: "a GDP növekedése csökken, ... Ehhez még a gazdaság sem növekszik,"

nem akarlak elkeseríteni, de ez a kettő ugyanaz.

is 2011.11.14. 20:58:40

@szgy: a kínai hiteleknek meg még annál is több. és láthatóan kellene valami nem piaci hitel, mert a piacit már nem kérdezik, hogy bírjuk-e. már nem adják (nincs elég ajánlat). nincs. piaci hitel alma. Kína vagy IMF ez a kérdés, nem az, hogy piac vagy IMF. ezzel vág át téged a FIDESZ, hogy ez utóbbi a kérdés. nem, az előbbi.

Battlestar Galactica 2011.11.14. 21:02:28

@ColT: Ostobaság, amit írsz! Ez az irány, amerre a kormány megy, ez minden, csak nem jó! Pökhendiségből felélni a "családi ezüstöt", az minden, csak nem felelős kormányzás. Azzal hencegni, hogy nálunk lesz Svédországon kívül egyedül csökkenő infláció idén, csak az ostoba embereknél tud hatni, mert aki mögé lát a dolgoknak az tudja, hogy 3.000.000 ember 10 éves megtakarításait kótyavetyélik el éppen! Lássá, ne csak nézzél!

Lencsés lstván 2011.11.14. 21:02:30

A sok anonim, internet homályában bujkáló, már megint ORBÁN VIKTOR miniszterelnök urat pocskondiázza.
Én névvel merem vállalni - Éljen Orbán Viktor!
Én nem vagyon anonim!

2011.11.14. 21:02:46

@szgy:

"adok konkrét választ, de pontosan megmondani időbe kerül."

Az jó lesz, mert ez azt jelenti, hogy ez eddig csupán megérzéseid voltak az ügyben. persze lehetnek ezek jók.
Külön térj ki erre a közműre, mert nem tudom, mit takar.

És persze amikre célzol jobban fájjon annál, mint pl. egy olyan TÖRVÉNY!!?, ami egy bankot arra kényszerít, hogy adjon 120 millió Ft-ot, egy magyar milliárdosnak. Csak hogy legyen összehasonlítási alapunk IMF kontra Magyar Kormány.

Szpókember · http://szpokember.blog.hu 2011.11.14. 21:04:14

@szgy: Nem fizettük vissza,nagy része viszont ott van devizatartalékban, mert fel sem használtuk. Ha nem lenne ott a devizatartalék még szarabbul néznénk ki. Tehát akkor hol is fájt?

Battlestar Galactica 2011.11.14. 21:06:04

@Battlestar Galactica: Nem infláció lesz kevesebb, hanem államadósság. Ezzel henceg Szargyártó folyamatosan. Elnézést a félretájékoztatásért....

pifta · http://developers.blog.hu 2011.11.14. 21:06:50

@szgy:
Az IMF hitelek jellemzően olcsóbb hitelek mint a piaci hitelek, főleg mikor egy állam már rászorul. Pontosan most én sem emlékszem (megkeresni meg nem érek rá), de az előző hitelmegállapodásnál az aktuális piaci kamat kb feléért adtak hitelt.
Az hogy vissza tudjuk-e fizetni? Igen méghozzá ütemezés szerint. A kérdés csak az hogy mekkora részhez milyen kamaton kell újabb hitelt felvenni, és mekkora részt nem újítunk meg.
Erről szól az államadósság csökkentése, mert az összes lejáró adósságot nem tudjuk kifizetni, csak egy részét a maradékra új hitelt veszünk fel, ahogy majd az új hitelek egy részére is. Amikor meg az adósság nő, akkor több új hitelt veszünk fel, mint amennyit visszafizetünk.

Ez az egész IMF készenléti hitel arról szólna hogy a befektetők lássák, hogy visszakapják a pénzüket ha másképp nem, akkor úgy hogy az IMF-be még kapaszkodhatunk, és valaki kiveri belőlünk a fiskális rendet, és a kiszámítható gazdasági makropályát.

Az tehát a fő kérdéskör, hogy a magyar gazdaságnak megbízhatónak, kiszámíthatónak, és konszolidáltnak kellene lennie legalább középtávon, hogy a befektetők bízzanak is bennünk, és adjanak pénzt. Ez szűnt meg Görögország esetében, ezért van náluk ekkora gebasz, ez szűnt meg Magyarország esetében 2008 vége felé, és ez készül megszűnni most nálunk újra, látva a DKJ aukciókat, ez egyre nyilvánvalóbb.

És lehet örülni, hogy 2012 közepéig van elég pénz a számlán, csak ha emiatt 2012 közepén kezdünk aggódni addig meg arcoskodunk, akkor még jobban fog fájni a pofára esés... És nem mondom hogy pánikolni kell, de az édes kevés hogy mantrázzuk hogy nincs szükség IMF-re és tudjuk magunkat a piacról finanszírozni, mert ezt már az országon belül is csak egyre kevesebben hiszik el, és azok se olvasnak gazdasági híreket, vagy lehet hogy olvasnak csak nem értik őket...

pifta · http://developers.blog.hu 2011.11.14. 21:08:15

@is: igen, bocs, kicsit beleírtam, és figyelmetlenül olvastam el másodjára... így bennemaradt...:)

szgy 2011.11.14. 21:12:36

@MikeBoy: "Az jó lesz, mert ez azt jelenti, hogy ez eddig csupán megérzéseid voltak az ügyben."

azt jelenti hogy nem mindig jegyzem meg pontosan a hírek részleteit, főleg ha fél füllel hallgatom vagy gyorsan átfutva olvasom.

a közmű röviden: lényegesen nagyobb mértékben emelkedtek az árak mint az infláció, és a legtöbb szolgáltató már kb. a Horn kormány alatt el lett adva.

(a google-el kapcsolatban jelent meg a közelmúltban egy felmérés hogy formálódik az emberek gondolkodása, kezdenek inkább arra emlékezni hogy hol találnak meg valamit mint pontosan a "valami" részleteire.)

120 millió adományozásáról szóló törvényről nem hallottam, ez valahogy kimaradt.

2011.11.14. 21:19:17

@szgy:

Bemásolom neked is, mert ez annyira vérlázító:
Végtörlesztés:

"Az Intesa Sanpaolo regionális igazgatója szerint az ügyfelek között akad olyan, aki 500 millió forintot fizet vissza, azaz 120 millió forintot nyer a bolton."

"a közmű röviden: lényegesen nagyobb mértékben emelkedtek az árak mint az infláció, és a legtöbb szolgáltató már kb. a Horn kormány alatt el lett adva."

Eddig abban a tudatban voltam, hogy a 2008-as évről beszélünk. Szóval ott nem hinném, hogy volt közműeladásról szó.
Fölösleges szerintem ezt az IMF dolgot démonizálni.

Gera 2011.11.14. 21:32:33

@MikeBoy: Egyértelmű, hogy nem az átlagember volt a célcsoportja a végtörlesztésnek, nagyon kilóg a lóláb. Ha az lett volna, akkor korlátozzák a hozzáférés lehetőségét hitelösszeg, lakásméret, saját tulajdonú egyéb ingatlanok száma, az adós jövedelme alapján. Nekem semmi bajom a jómódúakkal, magam is közéjük tartozom, de röhej, hogy rajtuk segít az állam, nem azokon, akik nem tudják fizetni a hitelüket. Ráadásul ez utóbbiak a többek között éppen emiatt a hülyeség miatt rohamosan romló forint miatt még jobban rábasztak, plusz a bankok a tízmilliárdos veszteségeiket is rajtuk akarják behozni a mindenféle költségek emelésével. Jól megsegítették a devizahiteleseket...

Nge Swazili Mbeko 2011.11.14. 21:34:58

@Lencsés lstván: Te simán hülye vagy.
Bocs, te egy fizetett hülye vagy.
Takarodj anyádba.

Ghunner 2011.11.14. 21:35:10

@djukel: Egen, nem vette figyelembe az egyáltalán nem mellékes futamidőt.
Viszont te meg azt nem vetted figyelembe, hogy milyen kockázatot kell fusson a Provident. Nyilván nem akkora a bedőlési arány náluk mint a bankoknál, hanem sokkal-sokkal nagyobb. Ez a személyes begyűjtős történet is horror drága, én megnéztem a honlapjukat, a banki átutalásos verzió sokkal olcsóbb.
Tehát valóban adnak szinte mindenkinek hitelt. Viszont ebből eredően a rohadt magas kockázati felárat is meg kell fizetni, lévén a bebukott ügyfelek hiteleit is a jól fizetőknek kell kifizetni. A provi sem fossa a pénzt, neki is vissza kell fizetnie a saját hitelezőinek, befektetőinek - nem tudom mennyiért finanszíroznak egy ilyen kockázatos üzletet, de gyanítom nagyon nem olcsón.
Persze nem kötelező senkinek sem felvenni Provident hitelt. De ha választani kell az uzsorás verőlegény és a Provident között, akkor már inkább a legális megoldás. És hidd el, sokan vannak, akiknek a tél végén nem kevés tartozásuk van a szolgáltatók felé. Ők választhatnak: Provident, uzsorás, vagy az áram kikapcsolása.

Nge Swazili Mbeko 2011.11.14. 21:36:53

@Nge Swazili Mbeko: Ja, bocs...
És szopjad ki az IP címemet, mert téged ezért fizetnek (merthogy külföldön vagyok).
Ja, és menj anyádba.

2011.11.14. 21:42:24

@Nge Swazili Mbeko:

Nyilván nem vagy egy tapasztalt hozzászóló itt az indexen.
Segítek: ha csöndbe maradsz, talán nem jön vissza... ;-)

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2011.11.14. 21:47:03

@szgy:
Hanem az, amit amúgy is meg kell csinálnunk. Azaz csökkenteni az állami kiadásokat.
Elárulok egy nagy titkot. Ezt a piac is elvárja, csak mivel az egy absztrakció nincs szája, hogy kimondja.

hallari 2011.11.14. 21:55:20

@Sir Galahad: "az IMF megkötné a kormány kezét: beleszólna a gazdaságpolitikába, stb. Ennyi. "
Látva a jelenlegi gazdaságpolitikát szerintem ez nem is lenne annyira baj.

torró 2011.11.14. 21:55:28

Nge Swazili Mbeko
Nos nem tisztem Lencsés helyett szólni.Ő legalább meri vállalni névvel! Amúgy meg külföldről ne ugass ide! Ha már ezt a stílust szereted.

szgy 2011.11.14. 22:12:35

@MikeBoy: "Eddig abban a tudatban voltam, hogy a 2008-as évről beszélünk."

bocs, én meg azt hittem hogy általában IMF hitelekről.

"Szóval ott nem hinném, hogy volt közműeladásról szó."

ez már régebbi történet - akkorra már valószínűleg nem volt mit eladni.

"Fölösleges szerintem ezt az IMF dolgot démonizálni."

nagyon nem bírom az összeesküvés elméleteket, szeretném tisztán látni a dolgot. nagyon furcsállom hogy az IMF hitelt egyedüli üdvözítő megoldásként adják elő. főleg azok után hogy rengeteg adóemelést csináltak, sok leépítést, pazarló rendszerek megszüntetését, átalakítását kezdték el. az a gyanúm hogy a leminősítéseknek és az árfolyamnak köze nincs a gazdasághoz csupán a végtörlesztés miatti "válaszcsapás". (ez szubjektív magánvélemény.)

az 500 milliós elég szerencsétlenül jött ki. feltételezésem szerint egy önkormányzat lehetett.
(mellékesen az árfolyam változása nem nagyon van tekintettel arra hogy kinél mennyi van belőle.)

2011.11.14. 22:32:33

@szgy:

"az 500 milliós elég szerencsétlenül jött ki. feltételezésem szerint egy önkormányzat lehetett."

Ez most blöff? Ha önkormányzatról lenne szó, akkor itt milliárdokról beszélnél! Nem vonatkozik rájuk a törvény.
És milyen szerencsétlenségről beszélsz? Az tud végtörleszteni, akinek van pénze. Ott kicsit feljebb olvasd el Gera hozzászólását a témához.

"ez már régebbi történet - akkorra már valószínűleg nem volt mit eladni.
"

Lassan itt már a humor kategóriát ütjük.
Kimondom helyetted: Kicsit sem fájt az IMF megállapodás 2008-ban és most sem fájna.
Ahhoz az irdatlan bénázáshoz képest, amit jelenleg művelünk meg kifejezetten üdvözítő lenne.

"nagyon furcsállom hogy az IMF hitelt egyedüli üdvözítő megoldásként adják elő. Főleg azok után hogy rengeteg adóemelést csináltak, sok leépítést, pazarló rendszerek megszüntetését, átalakítását kezdték el."

Ez a blöff 2? A végtörlesztés csak szuper hab a tortán és az utolsó szög volt a koporsóba! Egyetlen hazai és külföldi szakember közgazdász nem mondta, hogy ez a gazdaságpolitika (unortodox istenem!!)rendben van (még jobbosok sem!!). Tudod miért? Mert egy rakás sz...r!

Sajnálom, de mint oly sokan mások...meg vagy vezetve a hatalom által!

Kérlek nézd meg ezt a videót, egészen friss:

www.youtube.com/watch?v=x-EQj0mZ-NY&feature=player_embedded

2011.11.14. 22:56:22

@szgy:
Ez olyan mint egy másodfokú egyenlet.
Egyszerűsítsünk: vegyük ki az IMF-et.
Az állam piacra dob X összeget, amire hajlandó fizetni 7%-ot.
Senkinek se kell.
(ezt nem a bankok intézték bosszúból, egyszerűen nincs a tőzsdén senki, aki bízna a kormány garanciájában)
Mi lehet a megoldás?
a. magasabb kamatot ígér-következmény: olyan eladósodás, amit már nem tud fizetni(8 % kamat fölött nagy a kockázata a hitelnek)
b. Máshonnan szerez pénzt (ugye IMF kilőve, mert fúj, a belföldi vevőket meg felszámolták-MANYUP)
c. nem fizetjük vissza a korábbi hiteleket-államcsőd

Mondd, Te kit választanál?

szgy 2011.11.14. 23:00:51

@MikeBoy: szerencsétlenségre azt értettem hogy hülye helyzet. belevehettek volna egy értékhatárt.
végtörleszteni az is tud aki kap rá (forint)hitelt.

a "válaszcsapást" illetően nézd meg, én most megnéztem pl. az EUR/HUF és USD/HUF árfolyamokat. a választások óta gyakorlatilag szinte folyamatosan jó irányba ment (erősödött a forint), vagy oldalazott, 2011 szeptember 12-én jelentették be a végtörlesztést: innentől kezdve meredeken ment a forint számára rossz irányba.

www.vg.hu/gazdasag/vg_online/gazdasag_-_belfold/081028_imf_hitel_245798

részlet:
"A legnagyobb kérdőjel az, hogy mekkora mértékű államháztartási kiadáscsökkentést kér az IMF a megállapodásért cserébe, ezt miként kívánja elérni a kormány, és sikerül-e elfogadtatni az intézkedéseket az Országgyűléssel. Sajtóértesülések szerint 300 milliárd forintos kiadáscsökkentést kell megvalósítani, s ez a köztisztviselők 13. havi fizetésének megszüntetését, illetve a 13. havi nyugdíjra fordítható összeg csökkentését jelentheti. Bajnai Gordon gazdasági miniszter szerint most nem lehet szó tabukról, és a szociális kiadásokhoz is hozzá lehet nyúlni."

szgy 2011.11.14. 23:07:38

www.168ora.hu/buxa/az-imf-megfojtja-az-orszagot-43264.html

"A Nemzetközi Valutaalap (IMF) hitelkeretéhez kapcsolódó feltételrendszer betartása rossz hatással lehet a magyar, lett és az ukrán gazdaságra is - legalábbis a Bloomberg által idézett, a Center for Economic and Policy Research kutatóintézet által készített tanulmány szerint.

A készenléti hitelkeret biztosításának ellentételezéseként elfogadott követelmények a fiskális enyhítéstől a szigorú költségvetési politikáig nagyban megnehezítik a növekedés beindulását ezekben az országokban. A tíz évvel ezelőtti feltételeknél kevesebbet ír elő a Valutaalap, de ezek még mindig gyakran káros hatással vannak a gazdaságra - mondta Mark Weisbrot, a kutatóintézet igazgatóhelyettese, hozzátéve: mindezen országokban bebizonyosodhat, hogy lett volna ennél ésszerűbb válasz a krízis kezelésére."

szgy 2011.11.14. 23:12:58

ez is 2008-as:

www.inforadio.hu/hir/belfold/hir-235438

részlet:
"A világ országaiban több kárt okozott a Nemzetközi Valutaalap, mint amennyit használt, az elmúlt 20 évben legalábbis szinte csak ilyen példát látunk, amikor azt vizsgáljuk, hogy egy-egy állam milyen helyzetben volt, mennyi pénzt kapott az IMF-től, és milyen áron vergődött ki a válságból, ha egyáltalán ez sikerült neki. A kudarcok főként abból adódtak, hogy a szervezet nem látta át, hogyan is működik az adott gazdaság. Olyannyira nem, hogy nem egy állam kijelentette: legyen akármekkora a baj, még egyszer nem kér a Valutaalapból."

szgy 2011.11.14. 23:16:35

@Könnyen elkaptuk, uram!: "(ezt nem a bankok intézték bosszúból, egyszerűen nincs a tőzsdén senki, aki bízna a kormány garanciájában)"

akkor a hitelminősítők.

2011.11.14. 23:17:50

@szgy:

Azt azért ugye mindketten látjuk, hogy ez a "válaszcsapás" nem a bankokat jelenti, akiknek választ kellene csapnia így csúnyán.
Hisz számukra minél gyengébb a Ft, annál nagyobb a veszteség a végtörlesztés miatt.

Nézd meg a videót és benne van a lényeg.Benne vannak a gazdaságpolitikai hatások. Ugyan úgy értetlenkedsz, mint az, akiről Járai beszél. Ott a válasz.
A végtörlesztés a korona. Elismerem innentől elszabadul a pokol. Aki ezt nem látta, az amatőr!

Mi a gond a többivel? Ezek IS okozták a problémát. Addig forrás nélkül fizettük ezeket. Nonszensz. Nem a megszüntetésük volt a baj, hanem a bevezetésük.
De azt elismerem, hogy fájt sokaknak. Ha az IMF közvetlen hatása miatt lépett Bajnai, az sem baj.

szgy 2011.11.14. 23:18:16

@Könnyen elkaptuk, uram!: "Mondd, Te kit választanál?"

eladnám az aranytartalékot. ja, azt már eladták?

szgy 2011.11.14. 23:21:18

@MikeBoy: a videóhoz most nincs hang, csak holnap nézem meg.

2011.11.14. 23:24:12

@szgy:

"akkor a hitelminősítők. "

Igen, ők pedig a bankokat szívatják az előző gondolatmenet miatt.
Azt kell látni, hogy teljesen mindegy miket vitatkozunk itt.

Vagy kapunk hitelt a piacról vagy nem.
Ha igen, nincs miről beszélni, de scak egy kamatszintig igaz ez. Legyen az most 10%. nagyjából annyi. Ettől vagyunk most 2%-ra.

Ha nem, akkor vagy IMF vagy CSŐD vagy LEÉRTÉKELÉS.
És most döntsd el, hogy melyiket akarod.

És valahol igaz ez a Ft-ra is. Úgy 340-ig bírjuk....

És lehet itt az IMF-et bírálni (biztos van aban is valami), de 2008-ban isten jól jött! A pénz is a megszorítás is.

2011.11.14. 23:27:32

@szgy:

Érdemes lesz.....na jó éjt!

szgy 2011.11.14. 23:36:43

@MikeBoy:

igaz, a tizen-sokadik havi kampánynyugdíjak és fizetések és egyéb túlzott juttatásokat hiba volt bevezetni.

jó éjt neked is.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2011.11.15. 06:54:33

@szgy:
Erről a bizonyos "válaszcsapásról":
A bankrendszer kulcsfontosságú része a gazdaság infrastruktúrájának. Ez látja el likviditással a gazdaságot. Ha kárt teszel a bankrendszerben, akkor azzal tőkét vonsz ki a gazdaságból.
Ezt Matolcsyn kívül mindenki tudja. Azok is, akik magyar államkötvényeket vásárolnak.
A hitelminősítők is csak mutatói a bajnak és nem okozói.

IMF:
Általában recesszió idején az állami kiadások csökkentése tovább mélyíti a recessziót. De és ez egy hatalmas "de", amikor egy állam csak pár lépésnyire van a csődtől, és az IMF hitelekre ilyenkor szorul rá egy állam, akkor nem a növekedés a prioritás, hanem a közvetlen életveszély elhárítása. Azaz az állami kiadásokat csökkenteni kell.
Ilyen helyzetben az állami kiadások növelése a bizonytalanságot növelné, az pedig amúgy is eltántorítja a befektetőket.

Az IMF tevékenységével többnyire az volt a baj, hogy túl könnyen adott pénzt és ezzel lehetővé tette a felelőtlen gazdaságpolitika folytatását. Ez történt Argentínában is. Azután keményített be, hogy rájött, hogy az argentinok évek óta átverik.

becsoccsent 2011.11.15. 07:35:12

@szgy: a "válaszcsapást" illetően nézd meg, én most megnéztem pl. az EUR/HUF és USD/HUF árfolyamokat. a választások óta gyakorlatilag szinte folyamatosan jó irányba ment (erősödött a forint), vagy oldalazott, 2011 szeptember 12-én jelentették be a végtörlesztést: innentől kezdve meredeken ment a forint számára rossz irányba.

te forditva nezed a grafikont. a valasztasok ota ugyanis gyakorlatilag folyamatosan GYENGULT a forint mindennel szemben.

a svajci frank arfolyama 185-255 ( 30% buko )
a dollar arfolyama 195-230 ( 20% buko )
az euro arfolyama 265-315 ( 20% buko )

csak nem szemelyesen matolcsydoktort tisztelhetjuk benned?

becsoccsent 2011.11.15. 07:48:20

@szgy: index.hu/gazdasag/magyar/2011/11/14/soha_nem_volt_ilyen_draga_az_euro

ertem, hogy teged ezert fizetnek, de nincs egy icipici lelkiismeretfurdalasod, hogy ugyanolyan gatlastalanul hazudsz, mint a gazdaid? es hogy lehet ugy elni, hogy tudod, mindenkinek hazudnod kell? meg lehet szokni? tudsz ejjel nyugodtan aludni?

szanalmas.

persze a valosag sosem zavarta a hozzad hasonlokat...

szgy 2011.11.15. 08:31:32

@becsoccsent: azt hiszem te alaposan mellényúltál, akármiről is beszélsz. nincs semmiféle gazdám, fizetésem sincs. a hazudzásról meg annyit hogy próbálom kibogozni a TÉNYEKET (lehet hogy tévedek is közben), miközben mást sem látok csak hogy azért rossz minden mert a rohadt szemét fidesz.

szgy 2011.11.15. 08:45:27

@becsoccsent:

"te forditva nezed a grafikont. a valasztasok ota ugyanis gyakorlatilag folyamatosan GYENGULT a forint mindennel szemben.

a svajci frank arfolyama 185-255 ( 30% buko )
a dollar arfolyama 195-230 ( 20% buko )
az euro arfolyama 265-315 ( 20% buko )

csak nem szemelyesen matolcsydoktort tisztelhetjuk benned?"

jó lenne alapvető fogalmakat tisztázni, pl. választások dátuma vagy hogy mi az erősödés és gyengülés. a grafikonok:

imageshack.us/photo/my-images/207/eurhuf.gif/

imageshack.us/photo/my-images/9/usdhuf.gif/

(függőleges vonallal bejelöltem 2010.06.01-et, mivel nem tudom napra pontosan hogyan történt a kormányváltás. az előzmények áprilisig láthatóak.)

a forint-svájci frankról nincs grafikonom, de ott nagyon jelentős volt a CHF erősödése a forinttól függetlenül.

szgy 2011.11.15. 09:04:21

@becsoccsent: "teged ezert fizetnek, de nincs egy icipici lelkiismeretfurdalasod, hogy ugyanolyan gatlastalanul hazudsz"

azért jöttem ide mert azt hittem lesz egy kis normális közös gondolkodás, anyázás meg pártpolitika helyett.

már rosszul vagyok a folyamatosan index címlapon szereplő kimagaslóan durván manipuláló és csúsztató blogoktól ahol a síkparasztok anyázzák, zsidózzák, nácizzák (stb.) egymást.

ha már a fizetéseknél jársz, érdekes lenne hogy az index hogy (mennyiért) adja az ilyen szemetekhez a nevét.

2011.11.15. 10:30:24

@szgy:
Ha megnézed a grafikont: a választások előtt a piac leértékelte a forintot. Majd a fidesz hatalomra kerülésével hirtelen javul a forint, aztán két hónapon belül megugrik. Innen ereszkedik alá szép lassan egész 2011 szeptemberéig, hogy elérje azt a szintet, ahol 2010 májusában volt.
Majd ismét lendületet vesz....

Azt gondolom, hogy kevered az okot az okozattal:
Hitelminősítők-ha egy gazdaság működik, nem minősítik le
IMF-ha egy gazdaság működik, nem kell az IMF segítsége.
Kapunk hitelt a piacról? Nem . Miért? Mert szar a gazdaság!
A befektetők szeretik a kockázatot. Nomeg a magas kamatot. Bizonyos szintig.

szgy 2011.11.15. 11:21:44

@Könnyen elkaptuk, uram!:
"hirtelen javul a forint, aztán két hónapon belül megugrik."

nem akarok kötözködni, az a hirtelen megugrás egy kb. 4-5 hónapig tartó oldalazó sávban (kb. 275-290 között) mozgás része volt. az ilyen "hullámzás" a piac természetéből adódik.

értem amit mondasz a gazdaság működéséről és a leminősítéséről - én is ezen a véleményen vagyok, ezt el is vártam tőlük. de kicsit le voltam döbbenve mikor tavaly kormányretorika alapján adták a minősítést.

Sir Galahad 2011.11.15. 19:36:58

@hallari: Lehet, de akkor is ökörség azt mondani, hogy emocionális okokból utálja a kormány az IMF-et.

2011.11.16. 06:39:15

@szgy: 2010 májusa 265
2010 július 293

ez amire gondoltam. Amúgy tessék egy vonalat húzni, hogy trendet állapíts meg. Ha hét vonaléatz húzol, limitnek, a sáv szélességétől függően oldalazásnak tűnik a változás is.

becsoccsent 2011.11.16. 21:31:55

@szgy: " jó lenne alapvető fogalmakat tisztázni, pl. választások dátuma vagy hogy mi az erősödés és gyengülés. a grafikonok: "

en tisztaban vagyok mindegyikkel, de lathatoan neked gondjaid akadnak. segitek:

hu.wikipedia.org/wiki/2010-es_magyarorsz%C3%A1gi_orsz%C3%A1ggy%C5%B1l%C3%A9si_v%C3%A1laszt%C3%A1sok

A 2010-es magyarországi országgyűlési választások első fordulója április 11-én, a második április 25-én volt.

www.mnb.hu/arfolyam-lekerdezes

arfolyamok 2010.04.26.-2011.11.15.

chf: 183,29 - 254,98
eur: 262,91 - 316,23
usd: 197,26 - 233,43

a vizsgalt kb. 400 napbol a svajci frank 400, az euro 399 napon volt erosebb ( tehat a forint ugye gyengebb ), mint a fidesz valasztasi gyozelme utani elso napon.

te megis mirol hadovalsz?

szgy 2011.11.16. 22:28:12

@becsoccsent: "a vizsgalt kb. 400 napbol a svajci frank 400, az euro 399 napon volt erosebb ( tehat a forint ugye gyengebb ), mint a fidesz valasztasi gyozelme utani elso napon."

az új kormány a választások után egy hónappal alakult. a kettő között mindig nagy bizonytalanság van, így eléggé csúsztatás a választások napját Orbán kormánynak venni. a kormány 2010.05.29-én alakult. innentől 2011 szeptemberig erősödött a forint (az usd-nél a legtöbb napon, az eurónál kb. fele időben (az én képeimen) a vízszintes piros vonal alatt vannak az árak).

mivel sokáig a CHF-et vette az egész világ ("menekülővaluta") ennek az árfolyama túl sokat nem jelent az Orbán kormányt illetően. nézz meg egy EURCHF vagy USDCHF árfolyamot, de akár ausztrál, kanadai vagy új-zélandi dollárral is megnézheted. az SNB 2011 szeptemberi közbelépéséig nagyon-nagyon megerősödött.

becsoccsent 2011.11.17. 07:36:25

@szgy: ja, hogy te hulye vagy? en kerek elnezest.

szgy 2011.11.17. 09:35:50

@becsoccsent: úgy látom te a tényeket igazítod az elméletedhez, amikor meg nem jön össze akkor a primitív megjegyzések maradnak. ezen a szinten kár bármiről is beszélni.

becsoccsent 2011.11.17. 16:58:47

@szgy: nem zavar, hogy te vagy az egyetlen, aki szerint a forint a valasztasok ota erosodott?

gondolom, szerinted ez az " uj tipusu " hitelkeszenleti megallapodas az imf-fel egy olyan unikum, ami meg nem volt soha sehol.

fenntartom, amit irtam: teged fizetnek azert, hogy nyalj a fidesznek.

szgy 2011.11.17. 17:06:44

@becsoccsent: a választáok _UTÁN_ erősödött, nem a választások óta, nagy különbség!

a ma látható gyengeség 2011 szeptemberben kezdődött.

"fenntartom, amit irtam: teged fizetnek azert, hogy nyalj a fidesznek"

nyugodtan, ahogy jól esik, mit bánom én, attól ugyanúgy nem igaz. nem érdekel a fidesz, a tények érdekelnek, a hazugságokat, csúsztatásokat, beetetéseket utálom. attól hogy a véleményem valamiben nem vág egybe a baloldali propagandával az még nem jelenti az hogy a fidesznek nyalok. mint ahogy az sem ha valamiben egyezik a véleményem a fideszével. de azzal sem mindenben. létezhet vélemény pártoktól függetlenül is.

becsoccsent 2011.11.17. 17:12:26

@szgy: a tenyek makacs dolgok, probalj veluk vitatkozni. fentebb belinkeltem, a gyengebbek - gy.k.: te - kedveert be is linkeltem.

te persze szo nelkul atugrottal felette.

nem erdekel a politikai hozzaallasod, de a fajtadra jellemzo, hogy a tenyek sosem zavartak. gondolom, most sem fognak, es mantrazod tovabb a folyamatos forinterosodest.

nincsen bal oldali propaganda, te balfek. a vilagon mindenki ugyanazt mondja, leszamitva a kormanyt.

becsoccsent 2011.11.17. 17:14:56

@becsoccsent: ja, az imf-sztorira "veletlenul " elfelejtettel valaszolni.

ertekelem a hozzad hasonlokat, van abban valami hosies ( forradalmias? ), amikor valaki szellel szemben hugyozik.

tudom, ti nem haldokoltok, ti igy eltek :)

szgy 2011.11.17. 17:24:44

@becsoccsent:

"a tenyek makacs dolgok, probalj veluk vitatkozni. fentebb belinkeltem, a gyengebbek - gy.k.: te - kedveert be is linkeltem.

te persze szo nelkul atugrottal felette. "

nem ugrottam át, magyarázattal válaszoltam hogy ez a tények csúsztatása.

"ja, az imf-sztorira "veletlenul " elfelejtettel valaszolni."

nem véletlenül felejtettem el, hirtelen nem tudom mi lehetett az alapja ennek a megjegyzésnek, nem is utaltam ilyesmire. de a természetéből adódóan gondolom minden IMF hitelmegállapodás más.

"mantrazod tovabb a folyamatos forinterosodest."

ha ennyire nehéz megérteni lefordítom magyarra amit írtam: "választáok _UTÁN_ erősödött, nem a választások óta, nagy különbség! a ma látható gyengeség 2011 szeptemberben kezdődött."

ez azt jelenti hogy a választások (a pontosság kedvéért kormányváltás) után 2011 szeptemberig erősödött, utána gyengült. hol volt ebben az állítva hogy folyamatosan?!

"a fajtadra jellemzo, hogy a tenyek sosem zavartak."

ha nem érted hogy mit írok akkor minek kritizálni?
süti beállítások módosítása