Alkalomadtán szeretek elegáns étterembe járni (a barátnőmmel ellentétben, aki mindig feszeng az ilyen helyeken), ahol elvileg kimagasló konyhaművészettel és minőséggel lehet találkozni, ezért amikor 5 év után hazalátogatott a húgom Los Angelesből, gondoltam nagyvonalú leszek és a hármasban betérünk a szeptemberben nyílt Mix étterembe (http://www.portfolio.hu/premium/szeptember_17-en_megnyitja_kapuit_a_mix_club-bar.137983.html), hogy együnk valamit. Az étterem rész kellemesen szellős volt, néhány kisebb asztaltársaság vacsorázott az asztaloknál.
A pincér hölgy kedves volt, helyünkre kísért, a kabátot nem segítette le rólunk, bár az ilyen apróságokra fogékonyabb húgomék szerint a mellettünk ülő francia vendégekről igen. A húgommal szerettünk volna egy-egy pohár bort meginni de mivel a barátnőm egyáltalán nem iszik alkoholt, így pohárral rendeltünk, nem üveggel. A hölgy halkan felsorolta, hogy milyen bontott borok vannak (bezzegAmerikában bármelyik palackot kibontják), egy-egy visszakérdezésnél néha elbizonytalanodott, kis időt kért majd újra folytattuk az alkudozást a lehetséges borokra, végül egy Légli Sauvignon Blanc és egy St. Andrea Kékfrankos mellett döntöttünk. A borok igen finomak voltak.
A többiek nem voltak különösebben éhesek, így egy sajttálat rendeltünk, egy kacsamellet serpenyőben illetve egy zöldalmás zeller salátát. Kellemesen beszélgettünk, bár a helyszínen annyira nem érződött az a „lazaság”, amelyet a fenti fizetett hirdetésben hangsúlyoztak: „Ez a lazaság hasznunkra válik, átsugárzik a vendégekhez is. Az étteremben nem az a célunk, hogy az emberek feszengjenek” (pontosan az ilyen feszengések miatt nem szeret a barátnőm ilyen helyekre járni).
Kaptunk étvágygerjesztőnek miniatűr lencse-krémlevest is vajjal és meleg ropogós kenyérrel, ami egyrészt nagyon ízletes volt, másrészt a kenyér miatt laktató is. Odahaza sosem eszem meg a lencsefőzeléket.
Közel másfél órát vártunk az ételünkre, közben igen késő lett és már kezdett kellemetlen lenni a hosszú várakozás amit másfél óra után meguntunk és húgom vállalta a provokatőr szerepét (én ilyenkor mindig csöndben vagyok, megalkuszom, bólogatok és fizetek), többszöri integetésre magához hívta az egyik felszolgálót és a következő párbeszéd zajlott le közöttük:
- Elnézést, közel másfél órája várunk a rendelésünkre, szeretném törölni a rendelést és fizetünk.
- Elnézést kérek, elkeveredett a rendelésük és hamarosan elkészül
- Köszönöm, de ez nem az én problémám, fizetni szeretnék.
Szó nélkül törölték a rendelést, fizettünk és távoztunk (persze nem tudom mi lett volna ha akadékoskodni kezdenek, erre az esetre nem volt forgatókönyvünk). Vegyes érzelmekkel. A húgom szerint Amerikában ilyenkor gesztust tesznek és vagy azt mondják, hogy bocsánat, tévedtünk, ingyen volt a bor vagy ingyen az egész vacsora. Ahogyan ad abszurdum néhány helyen a kis értékű lopásokat sem büntetik a biztonsági őrök, mert egyrészt az ügyfél még visszajöhet vásárolni, másrészt többet veszítenek a negatív hírveréssel. Én magam nem foglalok állást a kérdésben, bár érdekes lenne megtudni hogy abban a budapesti belvárosi üzletben ahol először alkalmazták a kis értékű lopás esetén az őrizetbe vételt a diáklányokra, hogyan változott a forgalom azóta. Mindenesetre vannak pozitív eredmények a fogyasztói kultúra terén, hiszen ma már a komolyabb áruházláncokban (legalábbis ott tapasztaltam ezt) szó nélkül visszaadják az áru ellenértékét, míg ez pár éve még elképzelhetetlen lett volna és csak bezzegAmerikában létezett. Reméljük a gasztro-kultúrában is utolérjük a világ jobbik felét.