HTML

Mindennapi szmötyi

Ami épp eszembe jut

Friss topikok

Linkblog

Napló 1814. július - 1822. február 3.

2010.08.19. 09:15 Alkibiadész [alkibiadesz.blog.hu]

Sajnos mindig csak jelentős késéssel tudok rövid bejegyzéseket tenni olvasmányaimról, ami szükségszerűen ahhoz vezet, hogy az eredetileg érdekesnek, megemlítendőnek és közlendőnek szánt gondolatoknak csak tört részét tudom leírni.

Mindenesetre emelkedjünk felül ezen a problémán és nézzük meg, mi maradt meg emlékezetünkben e kétségkívül érdekes kordokumentumból.

Széchenyi a Naplót 1814-ben kezdte el írni, 23 évesen. Mint azt a korábbi bejegyzésben és kommentekben jeleztük, az eredeti anyagnak csak mintegy egyharmada áll rendelkezésünkre, mert az anyag jó részét egyrészt maga Széchenyi húzatta ki, egy részét személyi titkára húzta ki, hogy a későbbiekben kedvezőbb színben emlékezhessünk szerzőjére, egy része eltűnt, egy része megsemmisült, a maradékot pedig a szerkesztők vágták meg.

Régóta gondolom úgy, hogy az egyik legvagányabb évszázad a 19-ik század volt, ahol különösen jó lehetett Széchenyi korában nemesnek lenni. Sőt, azt mondom, különösen jó lehetett Széchenyinek lenni és ehhez ne is szaladjunk előbbre 1822-nél, a Napló első szakaszánál (pedig mennyi izgalmas dolog történik még ezután!)

Haladjunk visszafelé az időben.

Mik foglalkoztatják Széchenyit 1822 tájékán? Közel 9 éve szolgál a hadseregben és már számos alkalommal kezdeményezte őrnaggyá való előléptetését, sikertelenül. Széchenyi különc, saját különcségét végtelen finom vonásokkal és iróniával ábrázolja. Az egyik kedvenc bejegyzésem, amikor azt ecseteli, hogy bizonyosan túlságosan sűrű és bozontos szemöldöke is hozzájárul ehhez (NB ezért is kár, hogy jóval később írom jegyzeteimet, hiszen tudnék hivatkozni). Nem sokkal van túl édesapja halálán (1820. december 13.) és imádott sógornője korai halálán (Caroline Meade 1820. augusztus 30-án halt meg tüdővészben mindössze 26 évesen), akinek sikertelenül kérte meg Selina hugát. Az elutasítás oka Széchenyi kétes hírneve (bizony, Stefán grófunk fiatalon végigkefélte fél Európát) és bizonytalan társasági megítélése. Széchenyi Amerikába akar menni. Dilemmáját az alábbi bejegyzésben tömören foglalja össze:

1820. november 21.

"Továbbszolgálni

megházasodni

utazni:

melyiket a három közül?"

Elkeseredésében Amerikába akar menni. Két érdekes adalék a korhoz: ha jól olvasom Széchenyi sorait, egyrészt külföldi utazásaihoz útlevelet és engedélyt kell kérnie, másrészt pedig nekem úgy tűnik, hogy a császári katonaság úgy működik, hogy a katonatisztek maguk finanszírozzák a bandériumukat.

Hősünk sokat utazik nyugatra és keletre, így megfelelően távolról és kritikusan tudja szemlélni mind a magyarországi, mind az osztrák állapotokat. Az utazásaihoz folyamatosan szabadságokat kér és kap a hadseregtől (ezek a szabadságok gyakran több hónapra, vagy egész évre szólnak), az utazás indoka pedig hol lóvásárlás Erdélyben (aztán kiderül, hogy itt vannak a legrosszabb lovak), hol külföldi tanulmányút Nyugat-Európában.

Nagyon izgalmas nyomonkövetni Széchenyi magyarságtudatát. Számomra a Napló olvasása előtt csak az volt ismert, hogy Akadémia, Lóverseny, Kaszinó... Érdekes látni, hogy mindezek a mérföldkövek hogyan ágyazódnak be hosszú évek megélésének folyamatába, tehát nem egyik napról a másikra születnek, habár Széchenyi igen gyakran hajlamos a szertelenségre. Igazi kívülálló, aki mégis bennfentes az ország egyik leggazdagabb földbirtokosaként. A magyarokat egyrészt úgy látja mint egy elöregedett, kiöregedett nemzetet, amelyik túlvan a fénykorán és már csak vegetál (mindezt a reformkor előtt). Többnyire kritikusan szemléli azokat a magyar nemeseket, akikkel kapcsolatba kerül (felszínesség és ostobaság micsoda magabiztossággal társul - sajnos most hiába lapozgattam a könyvet, csak nem bírtam megtalálni, a nevelés, oktatás hiánya...). Megtaláltam viszont két másik fontos bejegyzést:

1821. január. 4.

"Ma azt mondtam Brudernnak, hogy egyévi jövedelmemet fordítom rá, ha Buda és Pest közt híd épül, s hogy ezért, jóllehet Pesten lakni alkalmanként sosem fogok, egyetlen krajcár kamatot vagy akár vissszafizetést sem fogok követelni. Az a gondolaat, hogy hazámnak fontos szolgálatot tettem, majd bőségesen kárpótol".

Kicsit meg is lepődtem ezen a bejegyzésen, hiszen jó 5 évre vagyunk az Akadémia alapításától és talán 20-ra is a Lánchídtól... De lám, ha egy gondolat mélyen befészkeli magát agyunkba, milyen makacsul meg is ragad ott...

1820. június 6-án kezdődnek Széchenyi rendszeres naplófeljegyzései. Ugyanakkor már a korábbi években is számos bejegyzéseket tett. Komoly arculcsapásként érte meg Selina Maede elutasítását (aki később a jelentéktelen Clamm gróf neje lett). Talán ezért is írta Naplójába 1819. november 5-én:

"...viszont a nők tudományban és művészetben a középszerűnél sohasem juthatnak magasabbra. A férfihoz a kard és toll illik, ahogy a nőkhöz a bölcső és a háztartás."

Még hosszú hónapokkal később is keserű bejegyzéseket ír erről az elutasításról.

Na de hogy vidámabb dolgokról is írjunk, fentebb említettem, hogy Széchenyi igen sokat utazott. 27 évesen jó egyéves keleti útra indult, amely út során görög szigeteket, Nyugat-Törökországot és (Dél-)Olaszországot járta be. Izgalmas lehetett huszonévesen bebarangolni Európát, amelyre az egyik legalkalmasabb alkalmat (minő perverz gondolattársítás) a napóleoni háborúk voltak, amiből a magyra nemesség, így Széchenyi is kivette a részét. Hogy mennyire bennfentes volt az akkori nemesi világ (tudjuk, korábban még nem nemzethez, hanem uralkodóhoz kötődtek a népek) olyan apró elszólások is bizonyítják, mint amikor Széchenyi Párizsban Sándor cár asztalánál ebédel és csipkelődve anekdotáznak, vagy egy apró bejegyzés, amikor rendre utasítják, hogy ne lovagoljon olyan közel Sándor cár mögött... Metternich páholyába jár, többször személyesen jár audencián az osztrák császárnál.

Még két érdekes gondolat zárásul: a Napló legelején már ilyen bejegyzések vannak: "ha magamat valamelyest át akarnám engedni a megbánásnak elmúlt életem miatt, akkor azzal kellene kezdenem, hogy főbelövöm magam" (1814. október), illetve "november 3-án este 8 órakor olyasmi történt velem, aminek rámnézve mindenképp szomorú következményekkel kell járnia - de az is lehetséges - hogy csupán emiatt fogom egyszer főbelőni magam" (1814. november).

Na, mindenesetre Széchenyi 1822. január 31-én a császárnál jár, "a tervemet, hogyan vezettessék be a  lóversenyzés az Osztrák Birodalomban, a császárnak ma írásban átnyújtottam. - A kocka tehát el van vetve.-... mindenki csak annyit tegyen a szakmájában, s az országban jólét lesz.".

Na, kíváncsian várjuk, mi sül ki belőle?

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://alkibiadesz.blog.hu/api/trackback/id/tr672232393

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása