HTML

Mindennapi szmötyi

Ami épp eszembe jut

Friss topikok

Linkblog

Jordánia beszámoló

2010.04.13. 12:22 Alkibiadész [alkibiadesz.blog.hu]

Fényképek http://picasaweb.google.com/111458038907280244664/Jordania#

Az ember általában jobban megbecsüli azokat a dolgokat, amik nem hullanak az ölébe könnyedén. Én is így voltam a jordániai utazásommal, amit végül is harmadszori nekifutásra sikerült megvalósítanom.

Először mindössze három napot töltöttem Jordániában, ahová egyetemistaként mentem ki idegenvezetőnek, de miután a kedves hölgyismerősöm viszonyt folytatott a helyi idegenvezetővel, annak féltékenysége miatt első bevetésem után kénytelen voltam hazatérni. Kiugrottam pizzázni Jordániába.

Második nekifutásra még eddig sem jutottam, mert bár szereztem egy ingyen jegyet a Malév-Citibank közös akcióján, de családi okok miatt ezt az utazást is el kellett halasztanom, ugyanakkor a Malév nagylelkűsége árán minden költség nélkül átpakolhattam a foglalásomat későbbi időpontra, így márciusban együtt vághattunk neki a régen várt kalandnak az asszonnyal – ő a Malév akciós jegyével utazott, amit mindössze 53 ezer forintért vásárolt.

Az útleírásomban nem szeretnék túlságosan anyagias lenni, csak pontos tájékoztatást adni a mi költségeinkről, hogy aki esetleg ide szeretne utazni, tudja, mivel érdemes számolnia. Jordánia ugyanis már nem olyan olcsó hely, mint amikor a király anyagilag támogatta a magyar beutazásokat (az volt a rászoktató időszak). Összességében repülőjegy nélkül 125 ezer forint volt a teljes költségvetése az utazásunknak. A Jordán dinár nagyságrendileg 275 forintnak felelt meg utazásunk idején.

„Fly and drive” túrát szerveztünk, vagyis itthonról lefoglaltuk a kocsit és azzal lehetőleg az egész országot igyekeztünk bejárni, vázlatosan megtervezve az útvonalat, különös tekintettel a világörökségi helyszínekre és a természeti látnivalókra. Először azt hittük, lesz időnk átmenni valamelyik szomszédos országba, de végül az egy hét is éppen hogy elegendő volt Jordánia bejárására.

Az autóbérlést egy kis helyi cégnél sikerült megoldanom (“Reliable rent a car”, itthonról, emailezés alapján, helyszínen fizetve, hitelkártyával), 52 ezer forint volt forintra átszámolva. Ezért az árért egy igen koszos, de minden egyéb tekintetben nagyszerű korosabb Toyota Corollát kaptunk, amit élmény volt vezetni. Itt rögtön megjegyezném, hogy az országban a kártyás fizetés meglepően kevés helyen megoldható, így sokszor kényszerültünk készpénz-felvételre automatából (ez az én elhibázott cash managementemnek tudató be…). Idehaza USA dollárt váltottunk, amit mindenhol elfogadtak. Az árfolyam egységesen 0,7 JD volt, függetlenül a helyszíntől. A belépő vízum 10 JD volt fejenként. GPS-ünk nem volt, de szerencsére elég jól ki volt táblázva minden fontosabb település, lelőhely. Érdekesség, hogy a városoknak nem volt névtáblája (vagy az legalábbis nem angolul volt), de mindig kitaláltuk, hogy hol vagyunk. Ez talán olyan keleties vonás, hogy a városoknak nincs kezdete és vége, hiszen mindig nőnek, változnak. A benzin nagyon olcsó, nagyjából 150 forint volt egy liter.

A repülőgép késő este indult Budapestről és hajnali négykor érkeztünk meg, így aludni nem tudtunk… A repülőtér (Queen Alia) elég kicsi, szinte fapados méretű, itt vártak az autóval. Átvettük, bepakoltuk, megnéztük, lefényképeztük, elindultunk. Először északnak mentünk, a római romvárosba, Jerashba.  A fővárosra, Ammanra nem voltunk kíváncsiak, hiszen egy rohamosan növekvő porfészek (az ötvenes években mindössze 50 ezer lakója volt, mára közel kétmillió, de ugyanazzal a csatornahálózattal, illetve az azraqi mocsár módszeres legyilkolásával nyert ivóvízzel). Ha Jordánia a nagyjából Magyarországnyi területen elbír tartani immár közel hatmillió Jordánt a természeti adottságaival, akkor idehaza elférnénk 30 millióan is. Az út szélén 1-2 órát aludtunk a kocsiban.

Jerash egy meglepően jó állapotban fennmaradt római kereskedőváros, fénykorában 15 ezer lakossal, a Dekapolisz (=tíz város) egyik tagja volt. Kicsit nehézkesen találtuk meg a parkolót, ami egyébként ingyenes volt, de legalább kicsit bebarangoltuk a várost és csodálkozva nézegettük a keleties hangulatú baromfiboltokat, pékségeket és kisboltokat. A belépő a romvárosba 8 JD volt fejenként, utunk a déli Hadrianus kaputól indult (1-3. kép), amit a császár 129-ik esztendei látogatására emeltek. Itt rögtön található egy Hippodrom (lóversenypálya is), ahonnan rövid sétával jutunk az igen impozáns fórumig (4. kép). A fórum közelében nagyon szépen megmaradt római színház (engem nagyon emlékeztetett a spanyolországi Merida színházára) jordán skót dudásokkal (5-6. kép). A fórumtól indul az észak-déli főutca (Cardo Maximus, 7-9. kép) egy szép Artemisz templommal (10. kép). Izgalmas, hogy a rómaiak mennyire a mediterrán térség meghódítására specializálódtak.

Jerash környékén vannak nemzeti parkok (pl. Ajlun), amit mi kihagytunk és rögtön keletre, Azraq irányába indultunk a sivatagi kastélyok felé (11. kép). Az út kősivatagon vezet keresztül, Zarqa az egyetlen nagyobb város, ahol egy kis segítséget is kellett kérnünk, amire rögtön öten állták körül az autót és készségesen kivezettek a város szélére. Az út mentén folyamatosan katonai ellenőrzőpontok voltak és az unatkozó, de barátságos rendőrök többször is előszeretettel állítottak meg bennünket, hogy a katonásan betanult „welcome to Jordan” szlogenjüket elmondhassák. Azraq fontos kereskedelmi utak találkozásánál fekszik egy jelentősebb vízterület mellett, két természeti parkkal is, amelyek közül az egyik nem volt nyitva (Shomari), a másik látogatóközpontja pedig pár hónapja leégett (Azraq wetland reserve). Nagyon jó szállásunk volt (lényegében két szálláshely közül lehetett választani), amiért rendesen meg is kérték az árat: az Azraq Lodge egy korábbi brit katonai korházból átalakított környezettudatos sivatagi luxusblokk (legalábbis nekünk) egy éjszaka közel 60 JD volt mindennel (automatikusan jár belépő a mocsárparkba), a pompás svédasztalos vacsora 11 JD fejenként. Itt jegyzem meg, hogy rettentően féltem a hasmenéstől, ezért vittünk magunkkal pálinkát, amit az elején még csak-csak fogyasztottunk, de aztán fokozatosan elhagytuk és semmi bajunk nem volt (ebből a szempontból még Törökország is rosszabb élményeket hagyott bennem).

Mivel fáradtak voltunk, ezért egy délutáni és éjszakai alvás között nem sok mindent csináltunk, csak másnap indultunk a sivatagi kastélyokba. A három sivatagi kastélyba összesen mintegy 1 JD volt a belépő, a felkínálkozó idegenvezetőt nem kértük, de nem is volt agresszív. Az azraqi kastély egy kisebb erődítmény, csupa bazaltkőből, elég romos állapotban (12-14. kép), Arábiai Lawrence is időzött itt, a szobája is látogatható. Róla majd egy másik postban. Nem sok látnivaló van ebben a kastélyban, van egy hatalmas bazaltajtó (15-ik kép), egy mecset és egy kút.

Innen mentünk az első világörökségi helyszínre, Amman felé. Qasr Amra (20. kép) egy nyolcadik századi kéjlak, freskókkal és fürdővel. Érdekes, hogy a freskókon több helyen is meztelen női alakok vannak (21. kép) , ami az iszlám által tiltott. A belső freskókon vadászjelenetek, állatok találhatóak (22-26. kép). Nem sokkal nyugatra innen, szintén az országút mellett található a Qasr Kharana (27-31. kép) erődítmény, ami tulajdonképpen egy karavánszeráj.

A sivatagból a mozaikjairól híres Madaba melletti Nébó hegyre mentünk, ahonnét Mózes meglátta a Kánaánt és ahol meghalt (32-35. képek). Ide szintén csak 1 JD a belépő, de a múzeum zárva volt. Csináltunk egy nagyon izgalmas szerpentines túrát le Mózes forrásához a nagyon keskeny, de nagyon meredek úton, ez volt az egyik hely, ahol Mózes vizet fakasztott (36-38. kép).

Visszamentünk Madabába (39-40. kép) , ami egy közel 60 ezres kisváros és a jordániai keresztények egyik központja. Elég könnyen megtaláltuk a Szent György templomot, ami arról híres, hogy a Szentföld hatodik századi mozaiktérképe található a talapzatán, mintegy kétmillió mozaikból kirakva (41-46. kép). A belépő ide is mindössze 1 JD volt fejenként, de nem is ellenőrizték. Itt van egy egészen kellemes zarándokszállás, ami két főre reggelivel 30 JD volt. Itt vettünk egy szőnyegesnél (valójában szőttesek) nagyon szép párnahuzatot 8 JD-ért. A szőttesek olyan 40 JD-tól voltak kaphatóak (47-ik kép).

A Holt-tenger felé kicsit eltévedtünk (szerencsére), így a sok katonai ellenőrzőponton át a Jordánon-túli Bethániába jutottunk, ahol Jézus Krisztust megkeresztelték (50-51. kép). A Jordán egy elég jelentéktelen és iszapos folyó, kétezer év alatt a folyása is kicsit arrébb tolódott, mindenesetre ez a határ Izrael és Jordánia között (1967-től, ahogyan nem felejtették el többször is megemlíteni). Ide fejenként 7 JD a belépő, de ebben buszozás és idegenvezetés is benne van, mert elég nagy és ráadásul katonailag erősen őrzött területről van szó. A Jordán folyóban többen is megfürödtek, meztelenre vetkőzve egy szál köpenyben az izraeli és jordán határőrök kereszttüzében (53-54. kép).

Ezek után ideje volt egy kis fürdőzésnek a Holt-tengerben. Az árak eléggé mellbevágóak voltak, ugyanis gyakorlatilag nincsen szabadon megközelíthető szabad strand. Először a Mövenpick szálloda árait néztük meg, ahol fejenként 30 JD lett volna a belépő, kicsivel arrébb 15, míg végül megtaláltuk a helyiek strandját, ahová 10 JD volt a belépő (55. kép). Ezek után a Széchenyi nem is olyan drága. Itt kezdtük el egy kicsit a lehúzást érezni, a helyiek belépője 3,5 JD volt, de hiába próbálkoztam be vele, nem adtak. Így is mi voltunk az egyetlen európaiak a strandon, asszonyt fotózták is rendesen a helyiek. A víz meglehetősen koszos és iszapos, de tényleg hangulatos (56. kép). Szedtünk sok iszapot is, magunkat is telepakoltuk vele, haza is hoztunk, csak megfelelő szállítóeszközünk nem volt, egy ásványvizes pillepalackba próbáltam begyömöszölni, amíg meg nem untam.

A Holt-tenger után újabb fürdőhelyre mentünk, Hammamat M’ain-ba, ami nem messze van a tótól és csodálatos holdbéli tájon át visz az út (59-62. kép). Main szintén tengerszint alatt van mintegy 200 méterrel, a belépő 10 JD fejenként. Több fürdő és forrás is található itt, az a vízesés, ahol a családi fürdőhelyet alakították ki, mintegy 40 méter magas, 60 fokosnak indul és 40 fokos mire leérkezik (63-64. kép). A vízesés mögött van természetes szauna is, ahol az egyik arab bátorságát fitogtatva belefeküdt a tűzforró vízbe, hogy csináljam utána, hát köszönöm, nem.

Innen ismét Madabába mentünk vissza aludni a már jól ismert szállásra. Az útikönyv alapján találtunk egy szenzációs éttermet, ahol kitűnő vacsorát kaptunk 12 JD-ért ketten (mondjuk igen keveset ettünk: 1-1 tea és „mezza”), viszont fantasztikus ízekkel és tálalással. Az étlapon szereplő árakra még rájött 10% service fee és 16% helyi adó is. Ha már ismét Madabában voltunk, bevásároltunk holt-tengeri gyógyító szappanokból (3-7JD), fürdősókból (5 JD) és iszapból is (7JD).

Madabából Um al Rassas-ba mentünk (66. kép), ami szintén világörökség. Itt nem volt jegyszedő, hanem a helyi őr kalauzolt végig minket a fénykorát a hatodik században élt romvároson, aki nagyon barátságos volt, ebben biztos segített a szolgálataiért felajánlott 5 JD is. Az kicsit durva volt mondjuk, amikor az egyik templomban található mozaikdarabok közül néhányat az asszonynak ajándékozott… (67. kép környéke). A romváros jelenleg is feltárás alatt van és nem teljesen kiépített (68-72. kép). A legfőbb nevezetesség a mintegy 10 milliós mozaik a Szent István templomban (73-79. kép).

Karak felé indulva a csodálatos Wadi Mujib szurdokon keresztül vezetett az utunk, amit Jordánia Grand Canyon-jának is neveznek, nem véletlenül (80-86. kép). Maga a szurdok egészen a Holt-tengerig vezet ki, de azt a bejáratát később sem nagyon találtuk meg. Itt több kilátóhely is van, az egyiken hosszas alkudozás után vettünk egy nagyon kedves fali szőttest (60x80 cm) 30 helyett 20 JD-ért, általában az volt a tapasztalatom, hogy egyharmadot lehetett alkudni az árakból, de szállás esetén ezt sehol sem sikerült alkalmaznom, pedig próbáltam.

A tankolást kicsit rosszul ütemeztem, így csaknem begurultunk Karak városába, de előtte sikerült egy útszéli benzinkutat találnunk (sőt, kisboltokat és baromfiboltot is – 87. kép). Itt jegyezném meg, hogy Jordániában kizárólag kisboltok találhatóak, ahol minden szükséges fűszert, ivóvizet, gyümölcsöt be lehet szerezni, turistaként persze kicsit drágább árakon (arab face control). Karak egy nagyon szép fekvésű keresztény lovagvár, ahonnan a kereskedelmi útvonalakat kiválóan szem előtt lehetett tartani (89-99. kép). Francia keresztes lovagok építették az 1100-as éve közepétől, Szaladdin szultán foglalta el 1189-ben. A belépő mindössze egy JD. A várban iszlám múzeum, lovagtermek, piactér, mecset, fellegvár, fürdők találhatóak. A 97-ik képen látható falról dobatta le a vár kegyetlen francia ura a foglyokat, de úgy, hogy fejükre fadobozt rakatott, így az esés következtében nem haltak meg azonnal, hanem még napokig haldokoltak összetört testtel. Nem véletlenül volt ő az egyetlen, akit Szaladdin megöletett a vár elfoglalása után.

A Holt-tenger mentén délnek haladva (100-102. kép) nagy nehezen megtaláltuk Lót barlangját, ahol a Biblia szerint Lót saját lányaitól leitatva nemzette a Moábitákat és az Ammonitákat (103-106. kép). Így lehet kérem kultúráltan szidni a jordánokat. A barlanghoz igen meredek és rossz út vezet fel, ahol önjelölt kísérőnknek 2 JD-vel kellett beérnie. Egy kora keresztény templom maradványai is megtalálhatóak a barlangnál.

Kora estefelé indultunk tovább Jordánia egyik fő nevezetessége, Petra felé (107-116. kép). Egy döbbenetesen igénytelen szállást sikerült találnunk Wadi Musában, mondjuk mindössze 15 JD-ért kettőnknek.

Petra (görögül követ jelent) Jordánia egyik legnagyobb lenyúlása. Az egynapos belépőjegy fejenként 30 JD volt, ami kötelezően beépített, de igazából nem túl hasznos idegenvezetést és még kevésbé használható lovaglási lehetőséget is tartalmaz. Mondjuk utólag mondta egy ismerősöm, aki sokáig volt arrafelé idegenvezető, hogy be lehet lógni, de amennyi minden megváltozott az elmúlt években, talán ez sincs már így. Mindenesetre 2010. november 1-től az egynapos belépő 50 JD lesz, ott alvás nélkül pedig 90 – ez jócskán kinyírja az egyébként Aqabából fellátogató turistaforgalmat, vagy legalábbis jó kis feketepiaca lesz a szállást igazoló papíroknak.

A látogatóközponttól kisebb sírok és dzsinn sziklák mellett elhaladva rövid úton érjük el a Siq-et (117-123. kép), egy szűk kanyont, ami mintegy egy kilométeren keresztül vezet az agyonhypeolt Kincstárig (124-131. kép). A Siq tektonikus mozgás következtében alakult ki és nem folyó vájta ki. A rómaiak még csatornarendszert is vezettek végig ezen az útvonalon. Az út a Kincstár előtt kiszélesedik, hogy a turisták kicsit leülhessenek bámészkodni. Természetesen az egész homokkőváros inkább csak Patyomkin-falu, külső díszlet, az épületek belsejében üres termek és beduin ürülékek találhatóak, hiszen aktívan használták a területet egészen addig, amíg az Indiana Jones és az utolsó keresztes lovag filmnek köszönhetően fel nem fedezték az idegenforgalmi jelentőségét. A Kincstártól továbbindulva (132. kép) végigjárhatjuk a hatalmas romvárost Nekropolisszal, fénykorában 8 ezres színházzal és királysírokkal, inkább csak kívülről érdekesek, bár számtalan kiránduló útvonal vezet fel ezekhez a helyekhez, néhányat magunk is megmásztunk (133-144. kép). Itt az út merőlegesen balra fordul, egy rövid oszlopsoros út mellett balra csodálatos templommaradványok, jobbra domboldalon múzeum mozaikokkal (145-148. kép), majd újabb látogatóközpont. Itt igen erős és agresszív alkudozásba kezdtünk, hogy a mintegy 2 kilométerre és magasan lévő Monostorhoz szamárháton, vagy öszvérháton feljussunk. Az eredetileg hét dináros árat 4-re sikerült lealkudni, a magas belépődíjak miatt igen ellenségesen alkudoztunk, de mindenképpen megérte, mondjuk nem vittek el teljesen a monostorhoz, de nagyon megkönnyítette az erőnkkel való gazdálkodást, hogy megspóroltuk ezt az utat. Az öszvérek hihetetlen keskeny és meredek úton ballagtak fel, hogy ha eldőlünk, szakadékba zuhanunk (149-158. kép). Itt pihentünk egy kicsit, adtunk borravalót a kissrácnak, aki felfutott velünk az állat mögött, ittunk, ettünk és gyalog visszaindultunk, felkaptattunk a  múzeumhoz és néhány sírhoz (159-170. kép). Összességében mintegy hat órát töltöttünk el Petrában.

Petra után Aqaba felé Wadi Rumba (Hold völgye) indultunk, ahol eredetileg csak egy kis tevegelést szerettünk volna kipróbálni. A Wadi Musa-beli szállásunkon kaptunk ajánlatot beduin vacsorára, sivatagi dzsipezésre, naplemente és hajnalpír nézésre 35 JD-ért, de úgy éreztük, hogy elég egy kicsit betekinteni a sivatagba és már menni tovább. Tényleg csodálatos volt a táj és többször megálltunk fotózni (171. kép), amikor egy beduin leszólított bennünket és felajánlott a szokásos beudin kombót (dzsipezés, naplemente, vacsora, reggeli), mondom, köszönöm nem kell, csak benézni akarunk a nemzeti parkba (belépő egyébként csak 2 JD, de műút csak a park egy részéig vezet). Végül is addig erőszakoskodott, amíg utána mentünk és ránk tukmálta egy rövid dzsipezést, beduin vacsorát és szállást 50 JD-ért. Szerintem hatalmas átverés volt. A dzsipezés azt jelentette, hogy kimentünk az anyjához (talán 10 kilométert autóztunk), akihez amúgy is kiment volna (172-179. kép), itt állítólag Lawrence sziklájánál magunkra hagyott bennünket és megnéztük a naplementét (179-180. kép), majd sötétedéskor hosszas bóklászás és majdnem kétségbeesés után vadásztuk össze. A vacsora volt a következő hatalmas élmény, a srác anyjával tonhal konzervet ettünk egy koszos gyékényen és teát ittunk. Mondjuk az egyik testvére is eljött (az apjának két feleségtől 12 gyermeke van) és valami szitár-szerű hangszeren játszott és énekelt. Utána visszamentünk a faluba, ahol a szállás a kertben egy nyitott sátorban volt. Egész éjjel zabáltak a szúnyogok, így reggelre kellőképpen felhergeltem magam és meg sem várva a reggelit, odaadtam neki a pénzt és elviharzottunk, még a reggeli vizeletürítést is kihagyva (pedig sokat vadkempingeztem már, de ez most sok volt – 181-182. kép).

Aqabában szerencsére gyorsan találtunk kulturált szállást 45 JD-ért reggelivel (Aqauamarina 4.), majd lementünk könnyűbúvárkodni az Aqabától jó 18 km-re délre található partszakaszra, ahol valóban csodálatos volt az élővilág és könnyen megközelíthető (183. kép), ráadásul ingyenes. Este egy nagyon jó pizzériában megvacsoráztunk 12 JD-ből (annakidején ugyanitt ettem kérészéletű idegenvezetőségem első napján), majd másnap egy rövid búvárkodás után visszaindultunk Madabába. Itt volt két félelmetes élményünk rögtön egymás után. Először lemerészkedtünk a Holt-tenger legdélibb részéhez egy kis szabadstrandolási lehetőségben bízva (185-188. kép), de itt nagyon sekélyes és iszapos volt a víz, így fürödni nem tudtunk, bár volt két ember nyakig iszapban, de mi ennyire nem akartuk összekenni magunkat. Visszafelé a földútról másik úton akartam visszamenni az országútra, ami magasabban volt az alsóbbrendű útnál, az összekötő út mégis egy idő után lejteni kezdett és egyre nagyobb hasadások voltak benne, mire észrevettem, hogy alig 30 méterre egy jó 30 méter mély és 70 méter széles szakadékba végződik, mert az utat alámosta a sok víz. Satufék. Utána visszamentünk a főútra, hogy megkeressük Lót sóbálvánnyá vált feleségét (189-192. kép). Csak utólag vettük észre, hogy ez egy katonai övezet. Nagyon keskeny és nagyon meredek úton egyesben araszoltunk felfelé, közben a kocsi többször is el-elkapart, amikor egy katonai kisteherautó bukkant fel velünk szemben és néztünk egymással tanácstalanul farkasszemet. Satufék, kiszállás, néztem széttárt kézzel, ők visszatolattak egy kicsit járhatóbb helyre, majd mi is megfordultunk és feladtuk ezt az útszakaszt.

Az utolsó éjszakát Madabában töltöttük, éjfélig próbáltunk aludni (20 JD-ért kaptunk egy fél éjszakás szállást két főre), utána hajnalban kimentünk a reptérre, ahol nem találtam a kis autókölcsönzőm képviselőjét, de már előre megbeszéltük, hogy ez esetben tegyem a kulcsot a csomagtartóba, kifizettem 5 JD-t parkolásra (itt mindössze 1 JD az óradíj), utána becsekkoltuk. Asszonyt félreállították az első ellenőrzésen (itt van egy előzetes biztonsági ellenőrzés még az útipoggyász feladása előtt), a Holt-tengerből gyűjtött sarunk pontosan úgy nézett ki, mint egy adag plasztikbomba… A pénzünket nem váltottuk vissza, mert nagyon le akartak nyúlni, helyette inkább cigarettát vettünk olcsón és idehaza eladtuk egy kis haszonnal.

 

3 komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

http://alkibiadesz.blog.hu/api/trackback/id/tr961917258

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A MÁSODIK kutyavásár | Újra ingyen repülőjegy új Malév-Citibank hitelkártyához 2010.05.02. 23:20:21

"Egyszer volt Budán kutyavásár." Tartja a mondás. Volt aki kihasználta, volt aki apró betűket keresett. Egy biztos, 2009-ben ingyen utazhatott sok ember, aki a Malév-Citibank hitelkártyát igényelt. Az ingyenes repjegy mítosza a fapados légitá...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Ungabunga · http://hatter24.hu 2010.04.13. 18:32:25

Hát kedves Alkibiadész, ennél részletesebb beszámolót nemigen találni, gratulálok!

terasz9 · http://www.teremibalazs.hu 2010.04.14. 08:56:29

Kicsit nekem anayagias beszámoló volt, bár kétségtelenül nagyon informatív.

RobertAndras 2011.01.06. 19:09:41

Nagyon tetszett! Mi is tervezunk korbejarni Jordaniat es egyertelmuen allithato, hogy nagy segitseg a fenti leiras! Koszi!