Mindennapi szmötyi

József szolgálatának hetedik évében amidőn „hét esztendő telt el álomban s ébrenlétben, gondolkodásban, érzésben, cselekvésben és történésben, amint a napok teltek, azaz: se nem gyorsan, se nem lassan, hanem éppen csak teltek-múltak, és huszonnégy éves lett korra”, József szemlátomást egyiptomi lesz, mind alkatilag, mind szokásilag, mind beszédét tekintve, a ház „szája”, ékes beszédének köszönhetően.

„Potifár mindenét, amije vala, József kezére bízá, és semmire sem vala gondja mellette, hanem ha az ételre, melyet megeszik vala”, elérkezik az idő, hogy napjának fényességét Elohim a vesebajos, a halállal fertőződött Mont-kav napja fényességének kárára növelje, mert két intéző nem lehet egyszerre, egymás mellet. „Az esemény azonban, ami ezeket a változásokat életre hívta…Mont-kavnak, az ispánnak…gyötrelmes és gyógyíthatatlan betegsége volt”.

Mann egy kicsit igyekszik közelebb hozni hozzánk Mont-kavot, egy fiktív életrajzot is összehozva az elmúlásáról szóló fejezetben, amiből megtudhatjuk, hogy a jóravaló ispán fiatalkora óta Thotnak, az írnok Istennek szentelte életét, ahol hamar kitűnt kiváló áttekintő és összegző képességével, amelyek arra rendeltették, hogy ne teljesen az Thotnak az istennek, hanem a gazdaságnak, valamely nagyúr gazdaságának vezetőjévé szentelje magát.

Életét a mások iránti szolgálatban töltötte el tisztességben, egyedül. Egyszer volt házas, de fiatal felesége szülés közben meghalt gyermekükkel, amely tragédia nyomait csendes beletörődöttséggel viselte, nem véletlenül fogadta és viselte gondját Józsefnek mintha tulajdon gyermeke volna:  „nekem csak egy fiam van, akit megáldhatok, s az te vagy, Ozarszif, akit megszerettem az évek folyamán kicsim helyett, kit anyja magával vitt szorultságában, ahol megfulladt, mert az anya teste túlságosan keskenyre volt építve. Az úton-e? Nem, otthoni kamrájában halt meg gyermekágyban, s nem merem fájdalmait természetfölöttieknek nevezni, de oly szörnyűek voltak és borzalmasok, hogy arcra borultam, s kértem az isteneket, engedjék meg halálát. A gyermekét is megengedték, noha azt nem kértem.”

A jó ispán fiatalkora óta küzd a betegségével, a ki-kiújuló vesebajával, amely hol elbújik, már-már egészségesnek mutatva viselőjét, hol elemi erővel tör rá, mígnem egy végzetes nyári napon egy temetésre igyekezvén megizzad és a hűvös sírkamrában megfázik, átbillen azon a ponton, ahonnan még van visszagyógyulás és végérvényesen a hosszadalmas és vesződséges elmúlás útjára lép, melyen József kíséri végig, egészen addig, ameddig mindenféle orvosi ápolás ellenére is ki nem leheli a lelkét és érte nem jönnek, hogy elvigyék és bebalzsamozzák és hogy halottként Istenné váljon.