Jó régen szóltam már a kedves olvasóhoz és megint csak kapkodva tehetjük, hiszen egyrészt sokat is olvastunk az elmúlt időszakban, másrészt jordániai és kapcsolódó élményeink is papírra kívánkoznak, harmadrészt pedig munkám is elfoglalttá tesz, negyedrészt pedig lusta vagyok.
Ha röviden kellene összefoglalni a történteket, úgy mondanám, hogy Mann kezdi kibontani azokat a szálakat, amelyek József sorsának felemeltetésével párhuzamosan annak második verembe eséséig vezetnek, mégpedig az asszonyi természet és ellenállhatatlan sors-szerűség következtében is, többek között.
József Potifár egyik első embere lesz, személye már-már Mont-kav személyével lesz egyenlő, akinek napja elhalványodásával József napja ragyog fényesebben, előrehaladását általában jó szemmel nézik azok, akiknek úgy is mondhatnánk, kárára történik, de nem mondjuk így, mert szép szóval és tettekkel meggyőzi őket, hogy újabb és újabb hivatalinak ellátása inkább gondot jelent, mint megnyugvást és hogy az adott pozíció korábbi birtokosai új minőségükben még jobban is jártak.
Egyedül a kis Dudu, a törpe az, aki ferdén néz Józsefre és felemelkedését nemcsak hogy jogtalannak tartja, de a régi szokások védelmében be is panaszolja úrnőjének és Beknehonsz főpapnak. Törpe társa, Manócska kihallgatja ezeket a beszélgetéseket és idejében tájékoztatja Józsefet, aki azonban nem veszi mindezeket komolyan és nem érti Manócska célozgatásait: „Mert a koma rosszat akar, de lehetséges, hogy akarata ellenére jót tesz, túlságosan is jót, ami aztán megint rossz, még sokkal rosszabb, mint amit csinálni akar.”
Mit is jelent ez a talányos mondat? Azt, hogy József bár egyre fontosabbá válik Petepré szemében, mindennap ott áll az asztala mögött, Mut-em-enet azonban tudomást sem vesz róla. Pontosabban Dudu árulkodásinak következtében megnézi magának, észreveszi Józsefet és ez az észrevételezés egyre hangsúlyosabbá teszi József alakját szemében, egyre inkább kitölti gondolatait és ugye tudjuk, mindennek milyen végzetes következményei lesznek József személyére vonatkozóan.
Minekutána jó sok oldalt elolvastam a könyvből és így visszatekintve nem kívánok a részletekkel foglalkozni, elmondhatom, hogy Mann hosszasan fejti ki, elemzi azokat a lelki és testi folyamatokat, amelyek során József szemlátomást egyiptomi lesz nagyvilági-hajlékony anyagának köszönhetően:
„Ehhez járult, hogy József élete az anyagot, amellyel növekvésében és az érés változásai közben alakját fenntartotta, egészen más szférából merítette, mint Jákób szeme láttára tette volna, s hogy ez testi jellegére is hatással volt. Egyiptom levegője és nedvei táplálták, Kéme ételét ette, az ország vize itatta és duzzasztotta testének sejtjeit, napjának sugara járta át; egyiptomi lenből szőtt vászonba öltözött, Egyiptom földjén járt, amely ősi erőit és néma formaérzését felküldte belé, napról napra szemébe itatta e némán elrendelt és mindenre érvényes alapérzület emberkéz alkotta megvalósulásait és kifejezéseit, s az ország beszédét beszélte, amely nyelvét, ajakát és állkapcsát másként alakította, mint amilyen alakjuk volt, úgyhogy Jákób, az atya csakhamar így szólt volna hozzá: „Damu, gallyacskám, mi történt a száddal? Nem ismerek rá.”
Mint kereskedő, kapcsolatba kerül a népszokásokkal, kiismeri a szokásokat, az évszakok váltakozását, az áradás – vetés - aratás körforgását és meglátja a leendő fáraót – Amenhotepet. Mindez történik a régi fáraó beiktatásának harmincadik évfordulóján, melynek neve Hebszed.
„Így látta hát József Fáraót, ahogyan egykor, mikor eladásra kínálták, Potifárt látta meg először az áldásház udvarán, a legmagasabbat a legközelebbi körben, és arra gondolt, hogyan juthatna mielőbb oldalára. Most ott volt, okos beszédének hála; de a történet úgy tudja, hogy titkon már ekkor tervezgette a kapcsolatot a Legmagasabb távolabbi és végérvényesebb megtestesüléseivel, és azután hetykesége még messzebbmenő törekvésekre izgatta. De hát hogyan? Van még magasabb a Legmagasabbnál?”
